Ez az olvasómaraton mindig izgatta a fantáziámat, mert bár imádok olvasni, de van az a könyv-vastagság, amitől már kiver a víz és feszélyez. A Tome Topple-nak pedig épp az a lényege, hogy évente 2-3 alkalommal ezeket a félelmetes könyveket vegyük elő, melyeknek hossza meghaladja az 500 oldalt. Sam ennek megfelelően a YT csatornáján bejelentette a legújabb fordulót.

Tehát a 6. forduló június 29. és július 12. között esedékes. Az egyetlen szabály pedig, hogy a könyvek, amiket ez időszak alatt olvasol, haladják meg az 500 oldalt. Persze vannak kihívások, de mint látjátok Sam TBR listáját is, ő sem fogja mindet teljesíteni. Nekem sem áll szándékomban.

A csapatnak van egy GR csoportja (link) és egy twitter fiókja is (link).

Lássuk én milyen könyvek közül fogok válogatni.

Eredetileg "csak" egy öt könyves listát állítottam össze, de vajon lesz kedvem a felső sorban látható könyvek bármelyikéhez? Így inkább tíz kötetből válogatok és elolvasok annyit, amennyi jól esik.

Egyértelmű, hogy ebből a The Gentleman's Guide és a La Coupe de Feu hangoskönyvként kerülhet terítékre, mivel szeretem a hangoskönyveket és mindkettő fent van az audible-ön.. A többiből ellenben fizikális példányaim vannak a polcokon, bár remélem, hogy A Nyomorultak fent van a MEK adatbázisában valamilyen e-könyv formátumban, mert nem szívesen cipelném magammal, persze ha nincs más megoldás megteszem.

Tíz nap múlva start!

molyos adatlap

A sorozat első kötetét utáltam. De a megvetetettem talán jobban kifejezi, amit éreztem. Így ezt szuper alacsony elvárásokkal vettem kézbe. Na azt a lécet már nem volt nehéz megugrani. Az élmény tehát egyenesen javult.

Azért félreértés ne essék, továbbra is hemzseg a szóismétlésektől és a kontinuitási hibáktól. Az egyik kedvencem az volt, amikor Áron, az ügyész haláláról számol be a 203. oldalon, majd a 295. oldalon az Áronnal való előző esti beszélgetést említi, ami az eltelt idő hossza miatt is lehetetlen, ha csak nem szerzett be egy léleklátót az adott szereplő.

A szemére vetném azt, hogy úgy ír, mint egy mocskos, szexista, hímsoviniszta pasas, aki szerint a nők semmire nem jók és jobban tennék, ha a sarokba ülnének és megfőznék az ebédet, netán kivasalnának. Ezt az érzést úgy sikerült bennem elérni, hogy a főszereplő egy nő. Nem is értem. Többször is kellemetlenül éreztem magam a történet kapcsán és ha már valaki elvileg erős nőket ír, akkor bánjon velük tisztelettel. Elvileg kedvelnünk kellene ezeket a nőket, hiszen milyen vagány, bad-ass Rosa Diaz típusú nők, de a rájuk aggatott sztereotípiák miatt egyenesen megvetendőek lesznek

A szereplők továbbra is egysíkúak, nem tudunk meg róluk semmit, csak a külsejük és szexuális potenciáljuk a fontos. Az egész kötet gyakorlatilag egy végtelen párbeszéd, ami alig tartalmaz leírást. Azok akkor következnek, ha egy verekedést, esetleg egy épületbe való behatolást, gyilkosságot kell leírni. Belső monológ, környezetleírás, bármi ami színesebbé tehetné a sztorit, kimarad. Teszem hozzá, olykor vannak gondolatok, amik abban merülnek ki jobbára, hogy milyen dögös a pasas, mennyire dugható a csaj.

Bár az alacsony elvárásaimat felülmúlta, de még mindig nem jó. És ahogy elnézem, sokáig még nem is lesz az.

molyos adatlap

Felkavaró volt ez a regény. A benne ábrázolt szerelmet és testvéri féltékenységet pedig egyenesen a pusztító szóval tudnám jellemezni. Ugyanakkor képtelen vagyok megérteni, hogy Vilma és Eszter mit láttak Lajosban.

Lajos jelképez majdnem mindent, amit taszítónak találok egy emberben. Jellem gyenge, gyáva, valójában döntésképtelen, csak másokon képes élősködni és lelkiismeretfurdalás nélkül használja ki Eszter nem múló szerelmét. Ha ezt rövidebben akarnám megfogalmazni, egy féreg. Ráadásul hasonló gyerekeket sikerült "nevelnie". Bár ott a genetika másik fele is erősen hozzátett a dologhoz, szóval az több emberes meló volt.

De Esztert sem tudtam megérteni. Egy látszólag erős, életrevaló nő mi a fenét eszik ezen a pasason? A testvérei és barátai pedig hagyják, hogy a vesztébe rohanjon. Egyik sem hajlandó adni neki egy atyai pofont és azt mondani, eddig és ne tovább. Sőt... Egész végig abban reménykedtem, hogy a történetet átfordítja Márai egy thrillerbe és Nunu megmérgezi Lajost és díszes kompániáját, majd jönnek a csendőrök, bilincsben elvezetik és csak annyit mond, "Mert ti nem voltatok erre képesek. Évekkel ezelőtt meg kellett volna tennem." Vagy valami hasonlót. De az már nem Márai lett volna.

molyos adatlap

Tudjuk, mennyire imádom a cozy mystery-ket. Az egyik kedvenc műfajom. Bármikor előszedhetek egy könnyed amatőr nyomozónőt és elszórakozom órákig. Rhy Bowen sorozatára már évekkel ezelőtt rávetettem a szemem világát, de épp akkor kezdtem el a Phryne Fisher sorozatot és gondoltam, ha annak végére érek, akkor átnyergelek egy másik nemesi származású amatőr detektívnőre. Phryne-val még mindig nem végeztem, de mivel a Lettero kiadta magyar a sorozat első kötetét, muszáj volt elolvasnom.

Ahogy a borítón is írják, Agatha Christie találkozása P. G. Wodehouse-zal. Ez nekem már önmagában elég volt, hogy tudjam, imádni fogom a sztorit és így is lett. Kellő mennyiségben keveredett benne a humor és a kaland. Kaptunk mellé egy jó adag Skóciát és egy apró bepillantást a királyi udvarba és a hősnőnek is sikerül viszonylag hamar összekapnia magát.

Georgie-ban azt szerettem, hogy bár többször is kételkedett saját képességeiben, mégis olyan éles meglátásokkal bírt, amik segítettek neki megoldani a rejtélyt. Ráadásul nem fél attól, hogy összepiszkolja a kezét, hiszen érzi, hogy már más szelek fújnak és egy nemesi cím nem fog ételt tenni az asztalra, tehát kreatívnak és vállalkozó szelleműnek kell lenni. Ebben kicsit emlékeztetett Christie egyik szereplőjére Lucy Eyelesbarrow-ra (Paddington 16.50).

Bár a hullánk elég későn került bele a címben emlegetett fürdőkádba, de Bowen kárpótolt azzal, ahogy megteremtette a a harmincas évek Nagy-Britanniájának hangulatát lefedve a könyvben szinte a teljes társadalmat, az uralkodó nemességtől, a kalandorokon át egészen a munkásosztályig. Igaz, a bűnügyünk nem volt valami "erős", de akkor is alig várom a folytatást. Georgie még meg fog lepni minket, ahogy a sogórnőjét és a fivérét is.

molyos adatlap

Nos, vannak írók, akik iránt kifejezetten rajongók. V.E/Victoria Schwab ebbe a viszonylag kis körbe került be igen gyorsan. Persze teljesen meg tudom érteni azokat, akiket egyenesen taszít a stílusa, de annyira felszabadító olykor nem túl nyáltenger ifjúsági fantasy regényeket olvasni.

Mackenzie élete Őrzőként egyáltalán nem egyszerű, nem csak azért mert gyorsan egy az Archívumot elpusztítani készülő harc közepén találja magát, hanem mert új otthona egyenesen olyan, mintha Kubrick Ragyogásából lépett volna ki. Csak itt kicsivel több élet van, hála a lakóknak. Ezekre még az is rátesz egy lapáttal, hogy gyors egymásutánban vesztette el szeretett nagyapját és imádott kisöccsét. És bár közeli jó barátja a halálnak, nem hozhatja őket vissza következmények nélkül.

Olyan szívesen belenéznék Schwab elméjébe, hogy mi mozgatja ezt a halállal kapcsolatos érdeklődést. Oké, emberek vagyunk, muszáj, hogy foglalkozzunk a halállal. De egy YA fantasyban ritkán kerül ilyen központi szerepbe, ráadásul nem magasztalja fel, úgy érzem, nem is helyezi igazán piedesztálra, azonban az élet szerves részét képezi és el kell fogadnunk.

Back to the story. Amit még becsülni szoktam ebben a nőben, hogy a szereplőit nem kényszeríti bele instalávba. Bár az olvasó itt is látja a potenciált Wesley és Mac között, szerencsére (?) nem történik semmi, bár tudjuk, hogy Wes hogyan érez. Talán az is érthető, hogy miért vonzódik jobban Owenhez a lány. Ő a nyugalom, a biztos pont, akkor is ha "csak" egy történetről van szó. Ő jelenti a reményt, hogy a történeteknek is van esélyük. Ezzel aztán persze jól átvert mindenkit... A kis pöcs.

Oké, ez elég homályos véleménynyilvánítás volt, de ha ennél pontosabban fogalmazok, akkor minden fordulatot és érdekes pontot lelövök...

molyos adatlap

Az első Book A Sloth dobozból bukkant fel ez a gyönyörű kivitelezésű kötet. Ez is szerencsére azt a sort erősíti, ami kimozdít a komfortzónámból és olyat olvastat velem, amit egyébként magamtól nem vennék le a polcról, ugyanakkor ebből sem lett kedvenc.

Bár nem indult rosszul és egy nagyon érdekes univerzumban találtuk magunkat, de ahogy egyre jobban megismerkedtünk a főszereplőinkkel és az ő életükkel egyre taszítóbbnak találtam a környezetet. Scarlett és Tella elméletileg kiváltságos helyzetnek örvendenek, de kevesen tudják, hogy édesapjuk milyen kegyetlen, szinte már ördögi módon kínozza a gyerekeit. A családon belüli fizikai és lelki erőszak egyáltalán nem keltett pozitív benyomást.

Mint a molyon is írtam, olyan volt, mint amikor egy papírlapot csavargatunk, egy ideig erősebbnek tűnik az anyag, de a végén túl sokat csavarunk rajta és el fog szakadni. Ez a történet sem bírta el a túlzásokat. Garber nem tudott megállni. Elképzelésem sincs, mint tartogathat a Legendary, de itt sajnos annyira megutáltatta velem az egész kompániát, hogy még angolul sem veszem a kezembe, nem hogy magyarul.

A szöveg fogalmazása túl finomkodó volt az ízlésemnek. A rengeteg szín, benyomás, hasonlat és metafora egyenesen visszatetsző volt a végére. Mintha nem tudta volna eldönteni, hogy regényt akar írni prózában vagy egy szabadverses regényt. Ráadásul ez a sok csűrés-csavarás csak arra volt jó, hogy az oldalszámot növelje, aminek majdnem sikerült elérnie az 500 oldalt. A következő tuti még hosszabb lesz és úgy hallom készül a harmadik.

Nem, nagyon nem.

molyos adatlap

Most, hogy túl vagyok az olvasáson, úgy érzem okkal pihent érintetlenül ez a könyv a polcomon 2013 óta. Mert nem tetszett.

Bár Fanny története és élete figyelemreméltó, úgy érzem nem lennénk jóba. Nagyon nem. Ha pedig egy életrajzi könyvről van szó, akkor fontos, hogy valami kapcsolatot érezzek a főszereplővel. Valahogy az ő és az én életfelfogásunk annyira eltérő egymástól, hogy ennél ellentétesebb már nehezen lehetne.

Voltak egyenesen kiakasztó részek. Apróságok, amiken egyszerűen alig tudtam túllépni és le kellett tennem a kötetet, hogy ne dobjam ki az ablakon. Ez annyira ostobaság részemről, de akkor is így éreztem. Ez persze népszerűtlen vélemény, hiszen a molyos értékelése 92%, de pl. mikor egyenesen miatta borítják fel a vasúti menetrendet, akkor az hihetetlen módon kiakasztott. What the hell?!

Szóval nem vagyunk és nem leszünk jóban ezzel a könyvvel. Soha.

Népszerűtlen véleményt olvastak.