Nos, vannak írók, akik iránt kifejezetten rajongók. V.E/Victoria Schwab ebbe a viszonylag kis körbe került be igen gyorsan. Persze teljesen meg tudom érteni azokat, akiket egyenesen taszít a stílusa, de annyira felszabadító olykor nem túl nyáltenger ifjúsági fantasy regényeket olvasni.
Mackenzie élete Őrzőként egyáltalán nem egyszerű, nem csak azért mert gyorsan egy az Archívumot elpusztítani készülő harc közepén találja magát, hanem mert új otthona egyenesen olyan, mintha Kubrick Ragyogásából lépett volna ki. Csak itt kicsivel több élet van, hála a lakóknak. Ezekre még az is rátesz egy lapáttal, hogy gyors egymásutánban vesztette el szeretett nagyapját és imádott kisöccsét. És bár közeli jó barátja a halálnak, nem hozhatja őket vissza következmények nélkül.
Olyan szívesen belenéznék Schwab elméjébe, hogy mi mozgatja ezt a halállal kapcsolatos érdeklődést. Oké, emberek vagyunk, muszáj, hogy foglalkozzunk a halállal. De egy YA fantasyban ritkán kerül ilyen központi szerepbe, ráadásul nem magasztalja fel, úgy érzem, nem is helyezi igazán piedesztálra, azonban az élet szerves részét képezi és el kell fogadnunk.
Back to the story. Amit még becsülni szoktam ebben a nőben, hogy a szereplőit nem kényszeríti bele instalávba. Bár az olvasó itt is látja a potenciált Wesley és Mac között, szerencsére (?) nem történik semmi, bár tudjuk, hogy Wes hogyan érez. Talán az is érthető, hogy miért vonzódik jobban Owenhez a lány. Ő a nyugalom, a biztos pont, akkor is ha "csak" egy történetről van szó. Ő jelenti a reményt, hogy a történeteknek is van esélyük. Ezzel aztán persze jól átvert mindenkit... A kis pöcs.
Oké, ez elég homályos véleménynyilvánítás volt, de ha ennél pontosabban fogalmazok, akkor minden fordulatot és érdekes pontot lelövök...
