molyos adatlap

Esküszöm, hetek teltek el az olvasás óta és még mindig nem tudom, hogy valójában miről szólt ez a könyv. Ez elég elkeserítő. Az tuti, hogy nem kortárs szépirodalom. Egy ideig azt hittem, mágikus realizmus lesz, de aztán az sem volt igazán. Talán még a kalandregény a legjobb besorolás, de az is sántít egy kicsit. Csak abban tudok megegyezni önmagammal, hogy Robin Sloan tutira számítástechnikus..

Úgy kezdtem neki, hogy ez egy mágikus realista könyv lesz. A fülszövege miatt, mely szerint Clay, a webdizájner egy nonstop könyvesboltba kezd el dolgozni az éjszakai műszakban, ahol különféle obskúrus könyveket kölcsönöznek ki a hátsó traktusból a betérő elég különc törzsvendégek. Ráadásul Penumbrát is gnómszerű lényként emlegeti, szóval mire gondolhattam volna... Ezzel szemben nincs varázslat. A betérő "vásárlók" inkább egy küldetést teljesítenek. Mintha a Szent Grál után kutatnának, de valójában az Alapítót keresik... Évszázadok óta.

Clay bár nem tudja eldönteni, mire bukkant, mégis beleveti magát a "nyomozásba". Pusztán azért, mert borzasztóan unatkozik. De erre egymagában még ő is kevés, ezért beszervezi a Google központban dolgozó új barátnőjét, valamint legjobb szintén számítógépes tervezéssel foglalkozó legjobb barátját, plusz a lakótársát, aki ugyanolyan különc figura, mint akik után nyomoznak.

Szóval... Tetszett. Ebben nincs hiba. De nem tudom, mire akart kilyukadni. Mit akart elérni. Olyan kurtán furcsán lett vége. Szerintem a legtöbb olvasónak túl sok benne a számítástechnikai hablaty, aminek egy részét nem is feltétlenül értjük meg. De a kutatás és keresés, az évszázados titkok és talány mégis olvastatja magát. Szerintem a kísérő novellát is elolvasom, ami Penumbra fiatalkorával ismertettet meg. Érdekel, hogy jutott el az a furcsa öreg úr idáig.

Most kicsit máshogy rakom össze itt a listám...

Szóval a fenti öt könyv mindenképp listás nálam.

1. Christie Golden: Assassin's Creed – Hivatalos filmregény. Milyen hosszú cím már ez? Bár a filmet nem szerettem, de a játéksorozat a kedvenceim között van és igazából a filmmel is az volt a gondom, hogy menet közben irányítani akartam a szereplőket. De nem arra mentek, amerre én akartam...

2. Sarah Perry: Az essexi kígyó. Még mindig annyit tudok róla, hogy szép a borító és talán történelmi... Jobban is felkészülhetnék a saját könyveimből. Fájna, ha elolvasnám a fülszöveget?

3. Jagadics Eszter: Téged is elkaplak!. Nem csinálok titkot abból, mit gondoltam az előző könyvéről. Ugyanakkor mazochista vagyok. Érdekel, fejlődött-e bármit. Plusz, valahogy márciusból kicsúszott a dolog...

4. José Saramago: Tetőablak. Évek óta itt a polcomon. Ebben az esetben nem is bánom, hogy a tartalomról fogalmam sincs. Szeretem, mikor a bácsi meglep.

5. Róbert Katalin: Szelídíts meg!. Szépen lassan haladok a Book a Slothos dobozokkal. Sajnos eddig jobbára miss és nem hit volt, de a reményt nem adom fel.

Nyilvánvaló, hogy lesz még más is. Csak nem tudom, mi...

Hihetetlen visszafogottságról tettem tanúbizonyságot. Mindezt azért, mert az engem érdeklő könyvek főleg a könyvfesztiválra jelennek meg. Szóval jövő hónapban kb. 3-4x ennyi kötetnek kereshetek helyet a polcon.

@varolista által megosztott bejegyzés, Márc 29., 2018, időpont: 1:50 (PDT időzóna szerint)

1. Wu Ming-Yi: Rovarszemű ember. Kevés az ázsiai irodalom, amit itthon kiadnak, így szinte minden érdekel, amit kiadnak. Érthető, ha megvettem.

2. Brodi Ashton – Cynthia Hand – Jodi Meadows: Lady Jane. Book A Sloth márciusi magyar doboz. De mivel sok jót hallottam róla örülök neki. Plusz eddig azt hiszem ez volt a kedvenc dobozom.

molyos adatlap

 Mivel két regényről van egy köteten belül, ezért mindkettőt külön-külön kell értékelni. Mindkettő megegyezik abban, hogy romantikus LMBT történet magyar írónők tollából.

Talált celEB

Egyszerűen elviselhetetlennek tartom az állatok bántalmazását. Ezért igyekszem kerülni minden állatokkal kapcsolatos könyvet és filmet. Hatalmas sikernek tartom, mikor valahogy sikerül átverekednem magam egy ilyen könyvön. Az alaphelyzet itt is az, hogy egy nagyon menő lapkiadó tulajdonosa, aki anno oknyomozó újságíróként indult, Arthur egy állatkínzási ügybe veti bele magát, miután elcsapott egy tacskót az utcán és elvitte az állatorvoshoz.

Ennek a nyomozásnak a kapcsán ismerkedik meg a Külvárosi Állatvédők csapatával, aminek tagja Chip. A levegő azonnal felforrósodik, a srácok egymásnak esnek. Bár a külvilág úgy tudja, hogy Arthur hetero, valójában még nem mert előbújni, hiszen annak következményei vannak, főleg a gazdasági körökben. Alig pár ember tud róla. Köztük legjobb barátja és egyben titkárnője, Shy. Shy a kedvenc szereplőm az egész történetből. Imádtam a talpraesett csajt, aki semmitől nem riad vissza, mindent elintéz és mindenkit helyre tesz.

Persze, hogy a srácokra is visszatérjek, Arthur és Chip kapcsolata bár nem tökéletes, vannak benne döccenők, például, hogy Arthur nem akar kockáztatni, de ők ketten mégis kiegészítik, támogatják egymást. Jó hatással vannak a másikra. Nem versengenek. Érdeklődnek a másik dolgai iránt. Igazi támogató, szerető kapcsolat, ami totálisan egészséges.

Persze volt olyan, ami nem tetszett. Egész pontosan Vero. A borzasztóan explicit szex nem is érdekel, de az, hogy egy kiskorú, 17 éves lány rámászik egy nála vagy 10 évvel idősebb pasasra, amit még szeretett bátyja is határozottan támogat az kicsit kiverte nálam a biztosítékot. Hol a fenében vannak a szüleik?

Egyébként stílusra a vagy 10 évvel ezelőtt olvasott kedvenc slash jpop fanfictionökre emlékeztetett. A neveket cserélhettem is volna Kaméra és Jinre. Imádtam őket. A kedvenceket többször újraolvastam. Szóval ezt abszolút nem kritika. Csak mondom.

Nem játék

Amennyire szeretőnek és támogatónak éreztem Art és Chip kapcsolatát, ebben milliónyi figyelmeztető vörös zászló lebegett a szemem előtt olvasás közben. Részemről nagyon nem volt rendben Tony és Wes kapcsolata. Megértem, hogy mindketten csak sérüléseket szenvedtek korábbi kapcsolataikban, de ez nagyon nem volt egészséges.

Attól a pillanattól, hogy megismerkedtek kb. a történet kétharmadáig csak bántották egymást. Nem fizikálisan persze, hanem lelkileg, bár olykor úgy éreztem az előbbi is csak pillanatok kérdése lenne. Mondjuk helyette általában inkább vad csókcsatákba kezdtek, ami szintén nem volt nyerő az adott szituációban.

Bár mondhatnám, hogy a végére megjavult ez a mérgező kapcsolat, de még az utolsó mondat után is úgy éreztem, hogy ha tovább követnénk a srácokat, előbb-utóbb eljutnának odáig, hogy a szomszédok csendháborítás miatt kihívnák rájuk a zsarukat, mert összeverekedtek. Sajnos nem szerettem őket. Nem egymáshoz valók. Nagyon nem.

Mindezek ellenére a stílus bejött. Szépen, olykor szinte már költőien voltak megírva a jelenetek. Nagyon szépen sikerültek a felbukkanó dalszövegek is, de ez nem sokat tud tenni egy ilyen ártalmas kapcsolat tompítására.

Bár Hayden stílusa tetszett jobban egy hajszálnyival, mégis inkább Beccától szeretnék többet olvasni. A Csendkirály itt van kölcsönben a polcomon, de kicsit félek elolvasni.

molyos adatlap

 Őszintén szólva sok gondom volt vele. Nagyon szerettem volna szeretni, hiszen bizonyára okkal volt ott 2016 legjobb magyar ifjúsági regényei között, de ami  nem megy, azt nem kell erőltetni. Máskor egy ilyen hosszúságú kötet elolvasása pár napot ha igénybe vesz, ezzel most elbajlódtam úgy érzem majdnem 2 hetet. És ez nagyon nem esett jól.

Elvileg egy görög mitológiás, ugyanakkor magyar szállal is dolgozó fantasyről van szó. A főszereplőnk Mira görög-cigány származású leányzó, akinek nehezen megy a sora az iskolában, főleg édesanyja halála után, míg egy nap rádöbben, hogy grifflovas. Osztálytársai közül pedig többen is fontos szerepet játszanak a történetben. Mira fő feladata pedig a jövőben az lesz, hogy pár éves iskolai kiképzés után kapuőrként griffje hátán óvja az Olimposz zsebuniverzumot.

Nem is tudom, mit untam benne a legjobban. Túl hosszú volt. A középső 150 oldalt simán kivágtam volna. Ha várható lenne a folytatás a regényhez, még lenne értelme a több kicsit zsebuniverzum és mitológia megismerésének, de így csak az időt húztuk mindenféle látható előrehaladás nélkül. Legtöbbször arra sem sikerült rájönnöm, hogy merre haladnak bizonyos jelenetek, mert később semmi visszautalás nem történt rájuk és még azt sem mondhatom, hogy mókás mellékjelenetek voltak, mert mint feljebb írtam untam őket. Természetesen azok a részek, amik "nyomként" vezettek a végkifejlet felé teljesen egyértelműek voltak. Talán épp ezért fárasztott a többi.

Tehát ha ez standalone, akkor túl hosszú volt. Ha várható lenne a folytatás, akkor is túl hosszú. Minimum ketté kellett volna szedni, de akkor meg a többi mellékszálnak kellett volna több mélységet adni, ami egy legalább ugyanilyen hosszúságú kötetet eredményezett volna... Szóval végül nem is tudom, hogy jó lett volna-e egy ilyen ötlet.

A lényeg, hogy nem én vagyok a célközönség és valószínűleg nekik tetszett. Remélem. De nekem nem kell belőle több.

molyos adatlap

 A Sapiens után a Homo Deus szinte könnyed olvasmány volt. Míg az előző kötetben főleg azzal foglalkozott, hogy jutott el idáig az emberiség, addig ebben a könyvben már a jövőbeli terveink és lehetőségeink kerültek terítékre.

Nagyon érdekesen állította az embert a középpontba, aki szinte vallásosan isteníti önmagát, az egyéniségét. Majd haladunk tovább és minden az ember körül forog. Elfeledkezünk minden másról és csak az én a fontos. Felveti a lehetőségét annak, hogy a technológia miatt a társadalom át fog alakulni, de mit hoz a jövő kérdésre nem tud/akar egyértelmű választ adni. Igaza van, annyi változó, különböző tényező variálja a lehetőségeket. A legnagyobb variáns persze maga az ember.

Kíváncsi leszek, hova jutunk.

molyos adatlap

 Pár éve, az eredeti megjelenés idején elég nagy volt a kötet iránti lelkesedés a booktube-on. Mindenki ezt olvasta, erről beszélt és ajánlotta, mint a mentális betegséget hitelesen bemutató könyvet.

Ezt a részét elismerem. Hihetetlenül mélyrehatóan, hitelesen mesél a pánikról, amit Solomon a mindennapjaiban átél. Nagyon is korrekt volt. De Lisáról mindenki mélyen hallgatott. Bár nem hiszem, hogy erre a leányzóra bármi fel tudott volna készíteni. Utáltam a csajt. Mégis milyen alapon képzeli azt, hogy csak mert elolvasott pár dolgot, megkapargatta a felszínt beavatkozhat egy súlyos mentális beteg életébe? Miért gondolja, hogy jobb másoknál? Csak mert kitűnő tanuló? Csak mert viszonylag népszerű? Ez még senkit nem jogosított fel arra, hogy más életét teljesen átformálja. Talán az ember még hajlandó lenne elfogadni valamennyire, ha nem tudnánk, hogy csak önös érdek vezérli. Utáltam. Annyira utáltam, hogy ez a regény összhatását is tönkretette.

Másrészt ott van Lisa barátja, Clark. Ő a kisebb bűnös a történtekben. Nem tudja jobb belátásra téríteni a barátnőjét, ezért az árral sodródva valóban összebarátkozik Solomonnal. De azért meg kell mondani, hogy Lisa megérdemelte volna, hogy Clark dobja a büdös francba, nyílt színen az iskolában, lehetőleg ebédszünetben, valami nagyon megalázó jelenetben.

De hogy valami pozitívat is mondjak erről a tényleg logikátlan barátságról. Végül ott voltak Solomonnal, amikor a legnagyobb szükségük volt rájuk. Nem lett a srác sokkal jobban, de határozottan segítettek neki valamennyit. De ennek ellenére remélem, Lisát nem veszik fel sehova és a kisvárosban fog megrohadni... Fú, de utáltam a csajt.