Esküszöm, hetek teltek el az olvasás óta és még mindig nem tudom, hogy valójában miről szólt ez a könyv. Ez elég elkeserítő. Az tuti, hogy nem kortárs szépirodalom. Egy ideig azt hittem, mágikus realizmus lesz, de aztán az sem volt igazán. Talán még a kalandregény a legjobb besorolás, de az is sántít egy kicsit. Csak abban tudok megegyezni önmagammal, hogy Robin Sloan tutira számítástechnikus..
Úgy kezdtem neki, hogy ez egy mágikus realista könyv lesz. A fülszövege miatt, mely szerint Clay, a webdizájner egy nonstop könyvesboltba kezd el dolgozni az éjszakai műszakban, ahol különféle obskúrus könyveket kölcsönöznek ki a hátsó traktusból a betérő elég különc törzsvendégek. Ráadásul Penumbrát is gnómszerű lényként emlegeti, szóval mire gondolhattam volna... Ezzel szemben nincs varázslat. A betérő "vásárlók" inkább egy küldetést teljesítenek. Mintha a Szent Grál után kutatnának, de valójában az Alapítót keresik... Évszázadok óta.
Clay bár nem tudja eldönteni, mire bukkant, mégis beleveti magát a "nyomozásba". Pusztán azért, mert borzasztóan unatkozik. De erre egymagában még ő is kevés, ezért beszervezi a Google központban dolgozó új barátnőjét, valamint legjobb szintén számítógépes tervezéssel foglalkozó legjobb barátját, plusz a lakótársát, aki ugyanolyan különc figura, mint akik után nyomoznak.
Szóval... Tetszett. Ebben nincs hiba. De nem tudom, mire akart kilyukadni. Mit akart elérni. Olyan kurtán furcsán lett vége. Szerintem a legtöbb olvasónak túl sok benne a számítástechnikai hablaty, aminek egy részét nem is feltétlenül értjük meg. De a kutatás és keresés, az évszázados titkok és talány mégis olvastatja magát. Szerintem a kísérő novellát is elolvasom, ami Penumbra fiatalkorával ismertettet meg. Érdekel, hogy jutott el az a furcsa öreg úr idáig.
