Őszintén szólva szinte egész végig elég gyengének tartottam ezt a könyvet. Eleve már a címe megtévesztő. Will & Will. Azt hinnénk, ők vannak a főszerepben, de úgy éreztem, ez távolról sem igaz.
Az ember eleve azt feltételezi (na jó, lehet, hogy csak én), hogy a két Will Grayson között kicsit nagyobb lesz a kapcsolat. Ezzel szemben a rövid szexboltos társalgást és a regény végi csetelést leszámítva szinte nem is érzékelik egymás létét. Mindketten csak mellékszereplői Mini Cooper kalandos életének. Sajnos úgy éreztem, nem is érdemelnek többet ennél. Ezért pedig gonosznak érzem magam, főleg will grayson miatt. A magát folyton nemecsekesen kisbetűvel emlegető srác borzasztó idegesítő volt. Nem tudott meghatni az sem, hogy depresszióval kezelik. Még az sem izgatott túlságosan, amit állítólagos barátja művelt vele. Ettől pedig rossz embernek érzem magam.
Will Grayson valóságosabbnak tűnt. Bizonytalan kamasznak, aki ostoba szabályainak betartásával akar túlélni a gimnáziumnak nevezett dzsungelben. A kettősségei is őszinték voltak. Tetszik neki a csaj, de mégsem akar vele lenni. Támogatni akarja Mini Coopert, de tart a következményektől. Bírtam a hülyeségét.
A valódi főszereplőnek Mini Coopert a nagydarab, meleg focistát éreztem. Remélem más is emlékszik a Szünet/Nincs több suli című animációs sorozatra. Abban volt egy hatalmas fiú Mikey. Így képzeltem el, persze idősebb kiadásban. Ő volt az, aki ezt a számomra gyenge regényt a végére feljavította. Az ő lelkesedése és töretlennek látszó optimizmusa, a színdarabjába vetett hite mentette meg ezt a gyenge 2*-os könyvet és hozta fel az utolsó 50-60 oldallal 3,5*-ra.
Nem is tudom, akarok-e újabb esélyt adni David Levithannak. Az Ajándékba adlakban olvasható novelláját sem kedveltem. Ez a kollaboráció sem győzött meg. Talán a Boy Meets Boy még belefér, aztán ha arra is csak ingatom a fejem elválnak egymástól útjaink.
