Imádom a filmeket, tehát nekem nagyon bejött a háttér. Emi és Charlotte végzős középiskolások, akik filmforgatásokon dolgoznak. Emi egy zseni berendező, aki megkapja első önálló lehetőségét és ő irányíthatja egy egész film arculatát, ami egy 18 évesnek azért elég kemény meló. Egy híres színész hagyatékának árverésén a barátnők találnak egy levelet egy lemezborítóban. Ez a híres John Wayne-szerű figura a levelet eltitkolt lányának írta. A két barátnő pedig azonnal elhatározza, hogy felkutatják a nőt és átadják neki a levelet, ami valójában egy végrendeletféle is.
Szóval egy nagy rész filmipar, egy kisebb rész nyomozás és egy baromi nagy rész barátság a sztori esszenciája. Ez lehetett volna baromi jó, de Emit nem szerettem, sőt a színészunoka Ava is baromi idegesített időnként. Ha kicsit jobban fókuszálunk Charlotte-ra és Jamalra, azt hiszem nagyon tudtam volna szeretni. Júliusban így jártam a YA kortárs könyvekkel. Nem tudok lelkesedni értük.
Azért hogy pozitívan is nyilatkozzak róla. Emi leszbikus. Na, nem ez a pozitív része. Hanem az, hogy egyáltalán nem az a hangsúlyos, hogy a leány történetesen más leányokhoz vonzódik. Sőt ezt a szekrényből előbújást is kicsit más színben tünteti fel. Tudtam én, hogy ez így megy, de valahogy mégsem jutott el a tudatomig.
People talk about coming out as though it’s this big one-time event. But really, most people have to come out over and over to basically every new person they meet. I’m only eighteen and already it exhausts me.
Igen, ez nem egy egyszeri valami. Minden egyes emberrel, akit az élete során megismer újra és újra át kell élni, ami baromira nem lehet kellemes. Főleg mert minden alkalommal tartania kell a másik reakciójától. Ilyen szempontból pedig egy nagyon elgondolkoztató könyvet sikerült elolvasnom. Úgy volt LMBT, hogy nem ez volt a központ. Több ilyen kellene!
