Másodszor olvasom a könyvet és meg kell mondanom, a mostani alkalommal sokkal erősebbnek találtam, mint először. Ugyanakkor nem tudok újat mondani róla. Furcsa és bizarr történet volt, ami mégis lenyűgözőre sikerült. Szinte már költői volt a magyar fordítás, amit az angolról nem tudtam elmondani, az eredetit pedig ugye nem olvastam. Kim Bogook és Németh Nikoletta csodás munkát végeztek vele, olyan sajátos ritmust kapott az egész, hogy szinte átrepültem az egyes novellákon. Plusz a nevek magyaros átírását használták, amit nagyon szeretnék én is elsajátítani egyszer, de sokkal nehezebb, mint ahogy az ember képzeli. Szóval szép volt!
Tehát Jonghje életét és tragédiáját követjük nyomon onnantól kezdve, hogy álmot lát és vegetáriánus lesz belőle. Elképzelésem sincs, hogy ezt a koreai konyhával hogyan képzelte, de legyen. Ebben a túlságosan is patriarchális társadalomban és családban példa nélküli, hogy szembeszálljon a férje és apja akaratával. Ennek "köszönhető", hogy támogatást is hiába remél és a később segítségére siető nővérét is szinte kitaszítja magából a család. Ez itt és most tehetetlen dühöt ébresztett bennem. Igaz, kevés tapasztalatom van koreaiakkal, de való igaz, a férfi az úr, az ő szava szent.
Jonghje pedig egyre elhagyatottabb, bár Inhje mindent próbál megtenni, hogy az élethez és az emberséghez láncolja. De addigra Jonghje olyan messzire jutott már, ahonnan nincs visszatérés.
Nem való mindenkinek, nem hiszem, hogy könnyű olvasmány, sőt. Ugyanakkor mégis csodás a metamorfózis, amin Jonghje átmegy. A fordítás pedig csodás!
52 könyves kihívás: 8. Egy színes bőrű író könyve
