Han Kang három részből álló novellafüzérét azért olvastam el, mert dél-koreai szerzőről van szó és idén elnyerte a Man Booker nemzetközi irodalmi díját fordítójával Deborah Smith-szel karöltve. A történet napjaink Szöuljában játszódik és alapvetően abból indul ki, hogy Yeong-hye a fiatalasszony vegetáriánus lesz. Na mármost ez a koreai konyha esetében igazi kihívás, de tényleg. Főleg, ha a férj, aki elárulva érzi magát (nem épp szerelmi házasságról van szó) összetrombitálja a családot és erőszakkal akarják megetetni a nőt.
Valószínűleg tényleg nem stimmel valami Yeong-hye fejében, de ez nem az étkezési szokásaira vezethető vissza. A nő egyszerűen látott egy álmot, melyben növény volt és a növények nem esnek húst, így ő sem ehet. Ez a hit hamarosan olyan mély meggyőződésévé válik, hogy a kötet végére, már egyáltalán nem hajlandó ételt venni magához, hiszen a növénynek elég a víz és a napfény.
Furcsa és bizarr történet, de őszintén szólva ezt a kényszer etetéses jelenetet, amilyen frusztrálónak tartottam, annyira elképzelhetőnek is látom. A patriarchális társadalomban a szülőnek való engedelmesség a legfontosabb és szinte őrültségnek tűnik, hogy Yeong-hye még az apja akaratával is szembe megy. Jellemző volt az is, hogy a többiek nem hogy leállították volna az öreget, még segítettek is neki, lefogták a nőt. Pedig érezni lehetett a sorok között, hogy valójában nem értenek egyet a módszerrel, de ezt kell tenni, mert a családfő így határozott. Borzasztó.
A második novella a Mongolian Mark tovább vitte Yeong-hye történetét, de itt sógorán volt a hangsúly. A filmművész férfi egyszerűen belepistul a nőbe és elkezdi üldözni őt. Persze mindezt egy művészeti projekt keretei között teszi, de elég betegesen álmodozik a szeretkezéseikről. Miután lebukik keményen dolgozó felesége, In-hye előtt, öngyilkos lenne, de nincs hozzá bátorsága. A nő kidobja, húgát pedig kénytelen beutaltatni egy zárt intézetbe. Igazából nem is az rázza meg igazán In-hyét, hogy a férje mit tett, hanem az, hogy egy beteget használt ki. Ekkora ugyanis már nyilvánvaló, hogy Yeong-hye elmezavarral küzd.
2009-ben filmre vitték a történetet. Lim Woo-seong rendezői bemutatkozása a Puszani Nemzetközi Filmfesztiválon debütált, majd a Sundance-re is meghívták. Független filmről van szó, így alig 4000 ember látta az 50 milliós országban. Az ilyen adatok mindig úgy elszomorítanak... Szóval ezt is felvettem a megnézendő filmek listájára. Érdekel, milyen lett a megvalósítás.
