Ez egy megrázó könyv. Alinak és Ramazannak így is elég nehéz életük van árvaként egy borzasztó árvaházban, de erre még rájön az igazgató zaklatása, Ramazan kurválkodása és Ali drogfüggősége.
Még úgy is nagyon megviselt, hogy már az első oldalakon megtudjuk, mi lesz végül a fiúk sorsa. Bár, ha nincs Ramazan, Ali még addig sem bírta volna egyedül. Nem volt ereje az élethez és a nehézségekhez. Mindig Ramazan támogatása és ereje kellett hozzá, hogy talpra álljon. A szerelmük pedig tragikus, kegyetlen.
Ez pont ellentétes hatást vált ki az emberből, mint az Aristotle és Dante. Az ehhez képest egy leányálom volt. Boldog család, boldog fiúk, boldog kapcsolat. Itt nincs család, a fiúk csak ritkán boldogok és a kapcsolatuk egyre romlik. Annyira sajnáltam őket, főleg Ramazant. Mindent megpróbált, hogy Ali leszokjon a drogokról, hogy éljen, de épp az okozta Ali drog utáni vágyát, ahogy Ramazan fenntartotta magukat. Szegény srác nem is ismert erre más módszert, hiszen minden felnőtt akivel a legfogékonyabb korban találkozott szexuálisan kihasználta, legyen szó nőről, vagy férfiról. Már gyerekként is a szexszel szerzett előnyöket magának. Ez volt számára a normális. Ebbe a világba csöppen bele Ali, aki pedig tragikusan vesztette el a szüleit, egyetlen fogózója a másik srác és nem tudja elfogadni azt, ahogy élniük kell, pedig próbálja.
Ha egy szóval kellene összefoglalnom azt hiszem a szívbemarkolót használnám.
