Azért olvastam ezt a könyvet most franciául, mert lassítani akartam az olvasási tempómon. Nem jártam túl nagy sikerrel. Nagyon sokszor olvastam már magyarul, a franciám amúgy is eléggé berozsdásodott, szóval gondoltam ez jó választás az idei "legalább 5 könyvet elolvasok franciául" fogadalmamhoz. Tényleg nem értem, miért nem kötelezőek Jules Verne regényei az általános iskolákban a 9-12 évesek biztos szeretnék annyira, amennyire én.
A Sloughi kis hajótöröttjeinek kalandjait szerintem nem lehet megunni. Azt hiszem ez volt az első Verne regény, amit olvastam és a mai napig úgy izgulok a kis csapatért, mint a legelső alkalommal. Egy gondom akad vele, az pedig a passé simple. Ha lehet egy igeidőt teljes szívből utálni, akkor én ezt választanám. Megbolondít vele, tudom irodalmi nyelv és használják, de majdnem sírtam miatta. Nem vagyunk nagy barátok.
A fiúkat ellenben nagyon kedveltem. Még Doniphant is, bár ő olykor megérdemelt volna egy-két atyai pofont, csak épp egy apa sem volt hozzá kéznél. Gordon az én nagy kedvenc, most. A nyugodt, megbízható fiú, aki mindenre talál megoldást, ha ő nem lenne, már az első napokban átmenne a történt Legyek Urába. Első olvasáskor, bocsásson meg mindenki, de akkor még csak 10 éves lehettem, szóval első olvasáskor kicsit, egy icipicit belepistultam Briantbe. Az a fiú olyan bátor és heves volt. Na ezt nevezik változó ízlésnek. Ma már többre értékelem a megbízhatóságot, mint a hevességet. Öregszem.
Olvasson mindenki Verne Gyulát*! Szórakoztat, tanít és izgalmas, kalandos.
*Sidenote: Mivel évekig csak így találkoztam a nevével, nagyon sokáig azt hittem, magyar íróról van szó. De komolyan. Halálosan komolyan.
