Hihetetlenül aktuális ez a történet megszületése után 70 évvel. Ez is mutatja, hogy a kamaszok nem változnak és hogy 70 évvel ezelőtt sem volt könnyebb fiatal felnőttnek lenni, mint manapság. Minden korban ugyanolyan problémák terhelték őket, mint ma.
Holdent pedig tényleg húzza az ág is. Sokadik iskolájából rúgják ki. A mai napig nem képes feldolgozni öccse halálát. Egyedül a húgával találja meg a közös hangot. Boldogtalan. Nem találja a helyét és szerintem túl sokat elmélkedik az öngyilkosságról. De mint a végén kiderül, végre segítséget kap. Bár nem tudom, így-e a legegészségesebb, mert az a benyomásom támadt, hogy a szülei megint csak lepasszolták és másnak adták át, hogy foglalkozzon végre a gyerekkel és csináljon vele, amit akar. Mintha nem is érdekelné a szüleit, hogy mi van vele. Nem is értem.
Olvasgattam Salinger életrajzát. Totál meglepő mennyi van belőle Holdenben. Egyébként pedig egy utálatos ember volt. Attól félek, ha írt volna folytatást ehhez, akkor utálnám azt a neurotikus férfit, akivé Holden felnőtt volna. Kamaszként még megértem, de úgy... elviselhetetlen lenne.
