All men are created equal, unless we decide you are not a man.
Kezdem átértékelni azt a nézetem, hogy nem szeretem a történelmi regényeket. Lehet, hogy nem olvastam elég jól megírt történelmi regényt. Colson Whitehead regénye nem csak a Goodreads tavalyi listán végzett első helyen a történelmi regények között és nem csak Oprah könyvklubjába válogatták be, de a National Book Awardot is megnyerte tavaly. Egyértelműen sikerkönyvnek tekinthetjük.
A könyv a polgárháború előtti idők Amerikájában játszódik, Cora a rabszolgalány szökését követjük nyomon, ahogy a Földalatti Vasút segítségével kerül egyre távolabb az ültetvénytől. A csavar a történetben, már ha lehet ezt egyáltalán csavarnak nevezni, hiszen csak egy részletkérdés, a történetet nem viszi előre, de nem is akadályozza, hogy a Földalatti Vasutat tényleges vasútként működtetik a segítők. Mint a világ első metróját. Ezt a mozzanatot leszámítva "átlagos" minden, már amennyire átlagos lehet egy ilyen történet.
Még nem olvastam korábban Whitehead regényt, tehát nem tudom, hogy mindig ilyen stílusban ír-e, de elég nagy távolságot tart saját maga és az események között. Szinte már személytelen, hideg a mód, ahogy a legkegyetlenebb erőszakot bemutatja. Eleinte elég furcsának találtam ezt a távolságtartást, de mivel a leírások így is elég brutálisra sikerültek olykor, ha közelebbről, több érzelemről szemléljük a Corával és a többi rabszolgával, szökevénnyel történteket, túlságosan megrázó lett volna. Ugyanakkor ez az írásmód tükrözi leginkább Corát is, aki mindig próbál távolságot tartani mindentől és mindenkitől. Nem mer hinni a sikerben és abban, hogy valahol valami jó is várhat még rá.
Ahogy haladtunk előre a történetben és egyre nagyobb sebességre kapcsolt a rabszolgavadász Ridgeway és Cora épp egy házaspár padlásán rejtőzött már hónapok óta, egyre inkább a 2. világháborús zsidóüldözések szelleme kísértett meg. Szinte elkerülhetetlen volt az összehasonlítás. Persze nem csak a szökevényekre várt halál, ha egyszer elkapták őket. Az őket rejtegető segítők, a Földalatti Vasút állomásfőnökei és segítői ugyanúgy életveszélyben voltak. Néhányuk életébe bele is pillanthattunk a kitekintések során, amik kicsit darabossá tették a a fő történetszálat, ugyanakkor érdekes kiegészítést jelentettek, valamint nagyobb rálátást is kapott az ember a történetre. Láthattuk a segítők, más rabszolgák, sőt a rabszolgavadászok rövid "élettörténetét".
Az egész regény brutálisan őszinte és nagyon meglepő fordulatokat tartalmaz. Nagyon ritkán tud meglepni egy könyv, itt nem egyszer történt olyasmi, aminek semmi előszele nem volt a korábbi leírásokban és csak kapkodtam a fejem. Whitehead részéről pedig hatalmas kutatómunkára lehetett szükség, hogy ilyen mélységekben ismertesse a laikussal (i.e. én) a rabszolgaság valódi arcát és a Földalatti Vasút elkötelezett segítőit. Egy 16 éves ötletmorzsa tökéletes kidolgozása ez a regény. Vajon itthon sikeres tudna lenni?
52 könyves kihívás: 1. Egy könyv Goodreads Choice Awards 2016 listájáról
