Ezt a történetet képesek <egyszerű> meseként hirdetni. Hiába készítettek belőle egy kiváló animációs filmet, ez nem mese és punktum.
A történet szerint Rügy, az egyszerű tyúk minden vágya, hogy végre tojjon egy saját tojást, kiköltse és felnevelje a csibéjét és Rügy nem hajlandó addig meghalni, amíg ezt el nem éri. Ha saját tojással ezt nem érheti el, akkor jó lesz más tojása is, az sem érdekes, ha abból épp egy vadkacsa kel ki. Ez a mese az anyaságról szól, az elfogadásról, arról, hogy nem kell félni, nincs leküzdhetetlen akadály, mely anya és gyermeke közé állhat, mert jöhet akár a menyét is, de őt is le lehet győzni, ki lehet kaparni a szemét. Ez a mese az elfogadásról is szól, hiszen nem számít, ha nem vagyunk egyformák, mert a szeretetnek nincs köze a formákhoz, fajtákhoz, színekhez. Mindegy ha a tyúk csibéje sárga vagy barna, nem érdekes ha mások megszólják őket. Ők ott vannak egymásnak és szeretik egymást.
Ez a történet különösen érdekes, ha figyelembe vesszük, hogy Koreában az egyedülálló nők még mindig csak sokad rangúak a társadalomban, az egyedülálló anya pedig egyenesen szégyellnivaló a családja, esetünkben a tarajosok számára. Arról már ne is beszéljünk, hogy ha egyedülálló, ráadásul nem is az édesgyermekét neveli. Hwang Sun-mi azt is megmutatta Koreának, hogy az anyaság, nem konvencionális keretek között is anyaság marad.
Külön fontos kiemelni Földi Andrea gyönyörű illusztrációit. Fantasztikusan teszi helyre a történetet. Segít, hogy ha elsőre nem is jövünk rá a rejtett mondanivalóra, azért a képek láttán leessen a tantusz.
