Különös, szürreális, mégis magával ragadó regényt vesz kézbe, aki ezt a könyvet olvassa. Aminek szerves részét képezi a zene és a szatíra. Szerintem ezt nem is lehet elmesélni. Ezt meg kell tapasztalni.
Ha a regényt nézem, abszolút a zene tartja össze. Elolvastam a végén lévő kis elemzést és Vian dzsessz zenész volt. Így már szinte minden érthető. A rengeteg Duke Ellington, a koktélzongora, a hangulat összessége. Mind magyarázható a zene szeretetével. Colin és Cloé esküvője után azonban megváltozik a zene. Lehangoló, disszonáns lesz. Majd a koktélzongora is elhagyja a lakást.
De annyi más téma is felmerül még ebben a rövid műben. Az alapot a szerelem, illetve az a szerelem iránti vágy adja, ami miatt Colin megismeri Cloét, Komoly szerepet kap a betegség, amit azonosíthatunk a TBC-vel és a beteg környezetére gyakorolt hatása, hiszen a lakásból minden vidámság eltűnik, az életerős Nicolas 10 nap alatt 7 évet öregszik. Mindenre homályt borít a félelem. Majd a betegség elvezet minket a munka mindennapjaiba, ahol embertelen környezetben, súlyos kockázatok árán tesz meg mindent Colin, hogy előteremtse az anyagi feltételeket szerelme ápolásához. Az ember ezeken a helyeken nem más, mint egy gép. Végül felfedeztem benne egy kisebb valláskritikát is, hiszen a pap a végén csak a pénzzel törődik, nem akar vigaszt nyújtani a meggyötört, elkeseredett férfinak.
Többször kell még elolvasnom, hogy tényleg megértsem, mert nem egyszerű, mégis kihagyhatatlannak éreztem.
