Várólista

Várólista

Szerb Antal - A Pendragon legenda

2018. február 11. - eszter.m

molyos adatlap

 Kicsit tartottam a könyvtől, mert az Utas és Holdvilág nem volt a kedvencem, de ez kellemes csalódást okozott. Szinte a legvégéig kellő mennyiségű izgalom, gyilkossági kísérlet, haláleset és meglepetés volt benne, amit elmondhatatlanul élveztem.

Bátky professzor meghívást kap egy titokzatos wales-i kastélyba, ahol a házigazda állítólag istentelen kísérleteket végez. Mindenki azt hiszi, hogy ő azért érkezett, hogy ezt segítse orvosi tudásával, de lévén bölcsész, erre kevés az esély. Gwynedd urát eközben többször is megpróbálják megölni, amiben a pasas egykori szerelmének keze is benne lehet. Ugyanakkor a család egyik őse, Pendragon a legenda szerint a sötét mágiától sem riadt vissza, hogy elérje a halhatatlanságot.

Mint írtam, szinte végig tökéletes volt. De a Bánky kalandja a fennsíkon a titokzatos házban teljesen kiverte nálam a biztosítékot. Totál szürreális volt és lényegtelen. Szerencsére még időben a regény végére értünk, anélkül, hogy még komolyabb csalódást okozott volna.

Ennél azt mondom, ne nézd meg a filmet. Nagyon nem tetszett, pedig lelkesen ültem le elé. Pedig a szereplőgárda fenomenális volt, amit a forgatókönyvről és a kivitelezésről már sajnos nem lehetett elmondani. Ezt inkább olvasni kell, nem nézni.

A bejegyzés trackback címe:

https://varolista.blog.hu/api/trackback/id/tr713591685

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása