Még mindig nehezem tudom megbocsátani Lagercrantznak és a kiadónak, hogy Larsson halála után folytatják a Millenniumot. Ráadásul a pasas első próbálkozása, a magyarul 2015-ben megjelent Ami nem öl meg kifejezetten nem tetszett. Sőt mondhatjuk, hogy utáltam. Szóval nagyon alacsony elvárásokkal fogtam neki ennek a kötetnek és kellemes csalódást okozott.
Oké, nem azt mondom, hogy az eredeti trilógia magasságába emelkedett, de nem akartam tőle hányni. Úgy éreztem a karakterek jobban hajaznak a kezdetekkor megismertekre és a történet is érdekesebb volt. Azért még mindig csak gyenge másolatok voltak, de mégis érdekesebbre sikerültek, mint legutóbb.
Mondjuk sztori az nem sok van. Lisbeth börtönben, ahol megismerkedik egy fiatal bangladeshi lánnyal, aki megölte a bátyját és a börtön kiskirálynője Benito ki akarja készíteni, ami Lisbeth-nek nincs az ínyére. Ez abszolút rá vall. Nem a gyengébb, hanem a nő védelme. A másik történetszálnak pedig semmi köze nem volt ehhez. Mint kiderül, gyerekként a lányra nem csak apja "támogatói", hanem egy genetikus csapat is felfigyelt, akiknek a munkássága a napjainkig érezteti hatását és a kedves, öreg Palgrem belenyúl a dolgok közepébe. Mikaelnek pedig neki kell segítenie.
A két sztori nem tett volna ki két regényt, de így együtt elég jól megfértek egymással, de összekapcsolni nem nagyon sikerült őket. Külön-külön mégis élveztem a dolgot.
Sajnos úgy érzem, a lezárás alapján, hogy jön a folytatás. Én nem erőltetném, ha nem muszáj, de tudjuk, hogy a pénz az úr. Bár az is igaz, hogy el fogom olvasni, amikor jön. Kíváncsi vagyok, kezd-e valamit a belengetett Kamillával végre Lagercrantz. És mit csinál Lisbeth-tel és Mikaellel? Úgy éreztem végig, hogy egyre inkább eltávolodnak egymástól és oda az összhang, amit különbözőségeik ellenére annyira jól hoztak eddig.
