Várólista

Várólista

J. K. Rowling - Harry Potter és az azkabani fogoly

Harry Potter 3.

2017. december 13. - eszter.m

molyos adatlap

Ez az abszolút kedvenc részem az összes közül. A filmes adaptációk közül is ez viszi számomra a pálmát. Emlékszem arra a pillanatra mikor megtudtam, Alfonso Cuarón rendezi majd. Régi szép idők! Szinte sikítoztam örömömben. Persze ehhez kellett, hogy teljesen elvarázsoljon egy éjszakai tévénézés alkalmával az Anyádat is c. filmje.

Szerelmem oka egyértelműen Sirius és Lupin felbukkanása. Tökéletes pillanatban jelentek meg Harry és az én életemben is. Plusz itt bukkan fel a kedvenc varázseszközöm (és sok más ember kedvence) az időnyerő is. Ráadásul ez volt a kötet, ami először elgondolkoztatott az írói munka összetettsége kapcsán. Mint emlékszünk, bár az sem baj, ha nem, az első kötet első fejezetében Hagrid egy repülő motoron hozza el Harryt a Privet Drive-ra, mely motort a kis Sirius Blacktől kapta kölcsön. Most pedig Sirius hatalmas szerepet kapott a történetben. Briliáns! Ennyire előre tudta, hogy mi lesz majd a szereplőivel? Vagy már Sirius végső sorsa is megvolt a fejében? Vagy csak 2 kötettel gondolkozott előre? Ez bizonyos szempontból lényegtelen. Az a fontos, hogy számomra legalábbis csodát alkotott. A Bölcsek Köve olvasásánál annyira tetszett ez a név, hogy nem is tudtam elfelejteni. Így amikor először olvastam az Azkabani fogolyban Sirius nevét nem is akartam hinni a szememnek, azt hittem rosszul emlékeztem. Már akkor lenyűgözött ez a visszautalás.

Ezúttal az illusztrált kiadást olvastam végig. Jim Kay rajzai újra lenyűgöztek. Ha ki kellene emelnem bármelyiket, akkor azt hiszem 3 kedvencem van. A Mumus a szekrényben fejezetnél, amikor Parvati csap össze a mumussal. Az a színvilág remekül sikerült. A másik két apró kép a Griffendél kontra Hollóhátban a félszeg Harryről, amint a válla felett lesi Chót és Cho a másik oldalról néz vissza rá. A harmadik pedig egyértelműen a Lupinról készült portré az utolsó fejezetben. Annyira jól megragadta a mellőzött, mindig üldözött, ugyanakkor végig jólelkű férfit. Alig várom, hogy jövőre a Tűz serlegét is a kezembe foghassam. Bár elképzelésem sincs, hogy azt hogyan fogjuk megemelni, hiszen az már sokkal vaskosabb, mint az első három könyv volt... De édes teher lesz. Már előre sírok Dumbledore beszédén!

A bejegyzés trackback címe:

https://varolista.blog.hu/api/trackback/id/tr7913409095

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása