molyos adatlap

 Szögezzük le a legelején, hogy nagyon szeretem ezt a könyvsorozatot. Későn kapcsolódtam be, az első film után, de akkor is szeretem. De... ugye ilyenkor mindig van egy de, ezt a kötetet nagyon is biztonsági játéknak éreztem. Mintha Brown csak le akarta volna tudni a kötelezőt és aztán pihen megint egy kicsit. Vagy csak lehet, hogy Langdon öregedett meg.

Hangoskönyvet hallgattam. Paul Michael remek narrátor volt, bár a női hangja elég mesterkélt és kirázott tőle a hideg. Bár nem volt túl sok női szereplőnk. Nem is hiszem, hogy Ambra Vidalon kívül bárki kapott volna egyáltalán nevet a hölgyek közül.

A történet szerint Langdon egykori tanítványa Edmond Kirsch meghívására Bilbaóba érkezik, ahol a techguru (Steve Jobs és Stephen Hawking szerelemgyereke) egy nagyszabású bejelentésre készül, ami megváltoztatja a világ vallásról kialakult képét. Mint várható semmi nem megy simán és Kirsch-sel végez egy egykori spanyol admirális. Megmerényli... Langdon és Ambra Vidal (a Gugenheim múzeum kurátora és a spanyol trónörökös menyasszonya) egyrészt menekül (nem értem miért), másrészt elhatározza, hogy azonnal kideríti, mit derített ki Kirsch.

Ez mind szép és jó. De az a baj, hogy leginkább ezzel ki is fújt. Bár volt menekülés és rohanás, de valahogy nem éreztem elég meggyőzőnek a sztorit. Ráadásul az általában végig fenntartott izgalom helyett a kötet végén majdnem két órán át Kirsch felfedezésének ecsetelése zajlik. Oké, lehet hogy nem volt olyan hosszú, de annyinak éreztem. És nem is volt túl sok értelme. Where do we come from? Where are we going? A két központi kérdés számtalanszor elhangzott, teljesen feleslegesnek éreztem.

Lehet, hogy csak az a baj, hogy az Infernóban annyi cselekmény és akció volt (meg az összes többiben ez előtt), hogy ha nem a főhősnek kell megszervezni minden egérutat és menekülést, hanem egy taxi várja, az már hatalmas csalódás. Legalább egy kocsit kötöttek volna el tisztességesen!

Azért majd beszerzem magyarul és újraolvasom. Hátha második nekifutásra már nem így fogok érezni.