Első pillantásra ez a könyv egy beszteroidozott Fangirl is lehetett volna. Tele volt olyasmivel, amik Rowell könyvében is előfordult. Történet a történetben ezerrel, depresszió, pánik betegség, különböző lelki gondok túltolva. Ne értsetek félre, imádom a Fangirlt és Rowellt, ha ez eddig nem lett volna nyilvánvaló, szóval nagyon pozitívan álltam a regény elé.
Ennek megfelelően isteni volt! Eliza Mirk végzős gimnazistaként eléggé kilóg sportmániás, társaságot imádó családjából. Ő jobban szeret nagyokat hallgatni, az interneten lógni és ott beszélgetni 2 darab barátjával (egyikük egy kanadai 20 éves srác, a másik egy 14 éves kaliforniai főiskolás lány), de legjobban webes képregényét, a Monstrous Seat szereti a világon. A könyv igazi jelenség a netes körökben. Olyannyira, hogy Elizának semmi gondot nem okozna finanszírozni főriskolai/egyetemi tanulmányait, mert elég jól keresett vele az elmúlt években. De erről sem tud senki Maxen és Emmyn kívül, hát mire is jók a barátok és a weblap adminisztrátorai. A szülei persze már hallották a címet lányuktól, de nem tudják, milyen híres és népszerű dologról van szó, egyszerű hobbiként kezelik az egészet, amit Eliza majd ki fog nőni egyszer. Ez alapján borzasztónak is gondolhatnánk a szülőket, de igazából azért nem tudják, mi a helyzet, mert a lányuk nem avatja be őket semmibe. Közben meg borzasztóan frusztrálja az értetlen szülők frusztrációja, ami meg engem frusztrált. Használd a szavaidat, Eliza! (a la Simon Snow)
Ennek megfelelően a szintén szelektív némaságban szenvedő új srác a suliban Wallace Warland tökéletes a lánynak. Ráadásul hatalmas Monstrous Sea rajongó, az egyik legnépszerűbb fanfiction író és a fórum egyik moderátora, az öt Angyal egyike. De Eliza hallgat, nem mondja el neki az igazat, még azután sem, hogy a srác megosztja vele élete egyik legmegrázóbb eseményét, ami némaságba kergette és kis híján tönkretette. Ilyen módon, amikor robban a bomba, mert ismerjük be, robbannia kell, Wallace úgy érzi elárulták, ő kiteregetett mindent, beavatta a lányt mindenbe, de ő hallgatott, elhallgatott egy ekkora titkot. Bár mindenki elől elhallgatta. Komoly gondjai vannak a kommunikációval, na.
A bomba pedig megrázza Eliza addig sem túl nyugalmas életét. Átlöki a peremen. Eddig is hatalmas nyugtalansággal küzdött, amit szerintem kezelni kellett volna, de a szülei szerint a sport és a közösség a megoldás mindenre, de miután minden figyelem hirtelen rá terelődik Eliza szó szerint összeomlik, az iskola közepén, a menzán. És a szülei még mindig nem értik, miért gond, hogy az iskolai újságba megemlítették a kis hobbiját, címmel. Na, a tesók, Church és Sully előszedik a szülőket és alaposan beolvasnak nekik a figyelmetlenségükért, amit megérdemelnek.
Eliza lebénul, attól retteg, hogy arra a sorsra jut, mint kedvenc könyvsorozatának a The Children of Hypnosnak az írója, Olivia Kane. Róla az a hír járja, hogy megőrült és puskával üldözi el a birtokáról a betolakodókat. Persze kiderül, mi is van a nővel és tőle kapja a legbarátibb tanácsot az alkotói válságára. Mert nem képes folytatni a képregényét. Pedig Wallace-nak ez mindennél többet jelentene, ráadásul a srác csúnyán rátámad, ami nagyfokú önzőség és egyáltalán nem fért bele szerintem a karakterbe, de legyen. Emiatt volt egy pillanat, hogy úgy éreztem fordított Szívem és egyéb fekete lyukak következik, de szerencsére megúsztuk.
Imádtam, na. A hibái ellenére is, mert szólt a felnőtté válásról, a kamaszkori depresszióról, az alkotói válságról, a rajongók hamis elképzeléseiről, mihez is van nekik joguk, az internetes élet valódiságáról, az ott tapasztalható negatívumokról. Mégsem érezte az ember, hogy túl sok lenne. Alig várom, hogy megjelenjen magyarul a Csak kitaláltalak?, amit a kiadó kitolt megint szeptemberre, elvileg épp ma kerül boltokba.
