molyos adatlap

 Tudjuk, hogy mekkora Cormoran Strike rajongó vagyok. Egyes számú BIZONYÍTÉK. Kettes számú bizonyíték, hogy az eddigi könyveket (az utolsót leszámítva, de az is jön megint hamarosan) már háromszor olvastam. De A selyemhernyót nem szerettem különösebben az első két alkalommal. Nekem ez már túl extrém volt.

Owen Quine nem egy kellemes ember, de ilyen groteszk halált még ő sem érdemelt, nekem ez már túlzás volt. Igaz, egész sokáig nem is derült rá fény, mondhatnám szerencsére. Ráadásul túlságosan megismertük irodalmi munkásságát, nem csak a Hubbart vétkét, hanem a Balzac testvéreket is. A Bombyx Mori "csak" feltette az egészre a koronát. Szóval itt nem voltam épp rajongója a könyv a könyvben jelenségnek. Soha az életbe még csak a kezembe sem vettem a Quine-éhoz hasonló stílusú könyveket és nem is igen tervezem.

Ugyanakkor szerencsére egyre jobban kibontakoznak olyan apróságok, amikért imádom Robint. Ez a csaj egy kész csoda, és ha Holliday Grainger nem lesz képes hozni ezt a csodát, amit én várok, cseppet csalódott leszek. (Bár mire ez a poszt kikerül, már rég túl vagyunk a premierren, szóval...) A köcsög Matthew is egyre inkább kimutatja a foga fehérjét és megcsillogtatta azt, miért is emlegetjük mi a kolleginákkal csak köcsög Matthew-ként. Ez a pasas egy basáskodó fxxz. Bepillanthattunk kicsit Strike gondosan titkolt életébe és baráti körébe is, ami sokat tett hozzá a személyiségéhez, plusz biztosan baromi jól fognak jönni ezek az infók valamikor a közeljövőben.

Harmadik olvasásra sem tudom teljesen alátámasztani, miért gyanúsította Strike azt, akit. De tényleg. Ezért nem megyek nyomozónak. Persze, a végén mindent megmagyarázott szépen, de mi volt az, amitől mégis minden a helyére kattant.

Alig várom, hogy a harmadik kötetet is újraolvassam!