Az valahol megnyugtató, hogy mennyire tetszett ez az ezer pár száz oldal. De miért kell ilyen hosszan megírni mindent, ti szószátyár franciák? Főleg 19. századi szószátyár franciák?
Magáról a regényről is lehetne írni egy regényt. 1600 oldal megpróbáltatás, kaland és bosszú, mely éveken át hajtotta Edmond Dantest tovább. Hihetetlenül izgalmas volt. Ezt leírni nem is lehet, el kell olvasni, de mégis. 1600 oldal. Nem várhatjuk el mindenkitől, hogy ezt végig tudja olvasni.
Edmond karaktere nagyon emberi volt. Kiváló férfi, mégis voltak hibái és gyengeségei. Okos volt, talpraesett, kitartó. Igaz, az elején szüksége volt az abbé támogatására, hogy ne adja fel a reményt és a küzdelmet, de végül a lábára állt. Végig a bosszú hajtotta, de nem volt annyira elvakult, hogy ellenségei gyerekeit is tönkretegye, sőt, ahol lehetett, ott még segítette is őket, ami engem külön boldoggá tett. Nagyvonalúnak éreztem a pasast. Ugyanakkor megkeseredett is, de kegyetlenül. Haydéé iránta érzett szerelmét is szinte már túl későn vette észre és úgy éreztem, csak jobb híján fogadja el, ha már Mercedes nem lehet az övé.
Annyira szerteágazó volt a történet, de mégis minden egy irányba haladt. Le a kalappal Dumas előtt! Nem mondom, hogy most azonnal belekezdek egy hasonló francia nagyregénybe, mert kell a pihenés, de mindenképp előszedek majd valami hasonlót. Talán még a Nyomorultak is szóba jöhet...
