Igazság szerint azért olvastam el a "sorozat" első darabját, mert egyre másra jönnek ki a Pán Péter feldolgozások és szükségét érzem, hogy elolvassam az eredetit, mielőtt az átiratba belevágok. Szóval még át kell rágnom magam jópár történeten, de igazság szerint egyáltalán nem bánom, mert ez a darab nagyon jól sikerült.
Ebben a történetben tudjuk meg, hogyan lett Pán Péter az a kisfiú, aki soha nem nő fel, akinek legjobb barátai a tündérek és a madarak és aki a talpalávalót fújja a különböző mulatságaikon. Így aztán mondhatnánk, hogy egy nagyon vidám történettel van dolgunk, de nem teljesen, mivel Péter egyszer megpróbál hazatérni édesanyjához és rádöbben, hogy túl régóta ment el, már nem térhet vissza, túl sok idő telt el és anyja már megbékélt az elvesztésével. Innentől Péter igyekszik a parkban eltévedt gyerekeket óvni, védeni, vagy megadja nekik a végtisztességet Így ismeri meg Maimie-t, aki megígéri, hogy a felesége lesz és örökké vele marad a parkban, csak előbb még el akar búcsúzni édesanyjától, ahonnan nem tér vissza hozzá. De elhalmozza ajándékokkal és kap tőle egy kecskét, amit meglovagolhat.
Olyan rossz érzés fogott el, mikor olvastam egyes jeleneteket. Mint például azt, amikor Peter először hazalátogat és édesanyját nézi, aki fia egykori szobájában könnyes arccal alszik. Borzasztó, milyen mértékben kapott helyet a halál ebben a mesében. Persze, természetes dolog a halál, a gyerekeknek is meg kell ismerkedniük vele, csak az ember minél inkább szeretné elódázni, kitolni az első kényszerű megtapasztalást.
