Várólista

Várólista

Hyeonseo Lee · David John - A lány hét névvel

Szökésem Észak-Koreából

2017. július 05. - eszter.m

molyos adatlap

Olyan szempontból különleges szökési történettel van dolgunk, hogy Hyeonseo apjának köszönhetően észak-koreai viszonyok szerint viszonylagos jólétben élt. Ha otthon marad, akkor sem tarthatta volna magát abszolút nehéz sorsúnak. Ugyanakkor az ő távozása miatt kényszerült végül szökésre a családja is. A távozásában pedig a legnagyobb szerepet a kíváncsiság játszotta.

Érdekes módon az ő beszámolójában szinte gyerekjáték a szomszédos városból átszökni Kínába. Más beszámolók sokkal több nehézségről tesznek említést. De Hyeonseo anyjának jó kapcsolata volt a határőrséggel, üzleti kapcsolatai voltak Kínában, így megint más nekivágni, mint egy táborból szökve. Emellett édesanyjától örökölt eszének, makacsságának és szerencséjének is köszönheti a szinte gond nélküli menekülést.

Ugyanakkor már olvastam ezt a történetet. Pontosabban nem teljesen ezt, de egy nagyon hasonlót, a Jia c. könyvet, ami ugyan fikció, de sok eleme megegyezik Hyeonseo történetével, ahogy sok menekülési történet is sokban egyezik egymással. Érdekes volt. Örülök, hogy végre rászántam magam.

A bejegyzés trackback címe:

https://varolista.blog.hu/api/trackback/id/tr8612609771

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása