A megjelenése óta el akarom olvasni ezt a könyvet. A kedvenc booktubereim sorban vásárolták meg, aztán sorban nem mondtak róla semmit. Ami egyszerűen hihetetlen! Azt hiszem, ez lesz az idei év kedvenc könyve.
A főszereplőnk a 15 éves Max Walker, aki a suli aranyifjúja. Jó tanuló, jó sportoló, aki mindenkihez kedves, mindenkihez van egy jó szava, odafigyel az emberekre, emlékszik rájuk. A szülei, Steve és Karen menő ügyészek. Van egy kissé problémás kisöccse, Daniel. A családnak pedig van egy nagy titka. Max interszex, leánykori nevén hermafrodita, tehát férfi és női nemi szervei is vannak. Erről alig pár ember tud a közvetlen családon kívül, köztük az édesanyjának legjobb barátnője és az ő családja. Hunter a barátnő szinte Max-szel egyidős fia pedig kegyetlenül kihasználja Maxet. Egy este bemegy a szobájába és amíg odalent a négy szülő iszogat, addig ő megerőszakolja a fiút. Ennek a tettnek az utóhatásait szemléljük úgy fél éven keresztül. Max nem árulja el, mi történt, egy ember tud az egészről (a doktornő, akit felkeres), a körülötte lévők csak azt érzékelik, hogy megváltozott, valami nem stimmel a gyerekkel, de a változás nem olyan hatalmas, hogy el kezdjenek aggódni miatta, hiszen ő a tökéletes gyerek és ott az öccse Daniel, aki folyton mindenféle bajba keveredik.
Szóval van egy elég kemény alaphelyzetünk és a helyzet fokozódik, mikor beleszeret Sylvie-be, az iskola különcébe és rádöbben milyen következményekkel járt Hunter tette. De számomra nem is az volt igazán megdöbbentő, hanem hogy szerencsétlen Max önmagát hibáztatta a történtekért. Nem az áldozat a hibás! Elkezdi megkérdőjelezni az eddigi férfiasságát, hiszen ő fiúnak érzi magát, egy lányba szerelmes, de talán mégis jobb lenne neki lányként. Egzisztenciális válságba kerül mondhatnánk, és ezt a válságot senkivel nem tudja megosztani. Hiszen Sylvie nem tudja a titkát, a szülei tudják ugyan, de agyonhallgatják a dolgot, mert amiről nem beszélünk, az nincs is. Daniel pedig Daniel. Bár imádnivaló a kölyök és megnyomorgatnám, de még csak 10 éves (amit én mondjuk max. 7-nek éreztem) és nem tud az interszex dologról.
Hunter tettének következményei kiderülnek. A szülei, főként pedig az anyja csak Maxt hibáztatja. Nem áll ki mellette. Ez fájt az egészben a legjobban. Karen borzasztóan viselkedett egész végig és mint kiderült nem csak ebben az esetben, hanem már Max születése után sem volt képes feldolgozni a fia interszexualitását. Steve, az apa azt szerette volna, ha fiánál van a döntés joga, ha szabad akaratból, önállóan dönti el, fiú lesz vagy lány, neki mindegy, ő így is elfogadja. Érdekes volt, hogy mennyivel nyitottabban állt a kérdéshez Steve, talán ezért egy az egyben Justin Trudeauként képzeltem el a pasast. Kanadai miniszterelnök problémáim is vannak és Steve politikus. Nem is értem, hogy tudott ilyen ellenszenves anyát írni Tarttelin. Bár ha jobban belegondolok, Karen inkább azt szerette volna, hogy minél könnyebb élete legyen a gyereknek, nem akarta, hogy az "abnormalitásáért" kiközösítsék, elítéljék, de épp ezért nem vette észre, hogy ő csinálja a legnagyobb ügyet az egészből.
Szóval kemény volt benne jó pár dolog. Például mikor Sylvie végül megtudja az egész helyzetet interszexestől, Hunterestől mindent, enyhén szólva kiborul. Ami teljesen érthető, de szerencsétlen Maxnek ez nagyon rosszul jön ki és persze otthagyja a lányt, szakít vele. Aztán a kórházban, műtőben történtek teljesen kiborítottak, ha addig még mentegettem is Karent, attól kezdve nem tudtam semmit felhozni, ahogy Max és Steve sem. Aztán a Hunterrel való találkozás szintén ugyanolyan felkavaró volt. Igazi érzelmi hullámvasút volt az olvasás.
Az a baj, hogy igazán értelmesen nem is lehet írni anélkül, hogy el ne spoilerezném az összes mindenséget, ami történik, de igazán örülnék, ha magyarul is együtt rajonghatnék a történet olvasóival. Bár lenne magyar kiadója...
