Valahogy az volt az érzésem a könyv kapcsán, hogy Greta megteremtette a saját riválisát. Ha nem segít Einarnak, hogy kihozza a benne rejtőző Lilit, akkor lett volna egy viszonylag boldogtalan, ámde kényelmes házasságuk. De Lili felbukkanásával nyert ugyan egy barátnőt, de elvesztette a férjét. Egyébként kolléganőmmel ellentétben én élveztem és gyorsan olvastam a könyvet. De abban abszolút meg tudtunk egyezni, hogy Einar viselkedése nagyon skizofrén volt. Megértem az egyik dokit, akihez Greta testvére Carlisle elcibálta, amiért be akarta fektetni a klinikájára. Nem hiszem, hogy a transzneműség úgy működik, hogy amit a másik nemként tesz, arra egyszerűen normál körülmények között nem emlékszik. Ez a rész nagyon furcsa volt.
A barátságokat és a támogatást, amit kapott Lili nagyra értékeltem. Szép is lenne, de a valóság nem ilyen. Kizártnak tartom, hogy a környezetében mindenki, aki valaha megtudta, hogy érez és él Einar támogató tudott lenni. Ez olyan utópisztikus. Ezért is féltem, amikor hirtelen megjelent Carlisle. Az ikertestvére férjéről van szó, arról a testvérről, aki már elvesztett egy férjet és egy gyermeket. Nem hiszem, hogy van olyan elfogadó ember, aki csak a miheztartás véget ne húzna be egyet Einarnak. Persze megvárná, míg visszavedlik Einarra, mert egy nőt mégsem üthet meg, de lecsapná. Aztán pedig már lehet az a támogató sógor és barát, aki az utolsó pillanatig ott állt mellette, akkor is, mikor Greta már nem volt rá képes. Carlisle a kedvencem, ő volt a legjobb az egész könyvben.
Természetesen a film megvan, természetesen még nem láttam. Egyszerűen nincs időm mostanában filmet nézni. Helyesbítek, van időm filmet nézni, csak nem én döntöm el, miket nézek, mert kötelező program jelenleg a koreai film az életemben.
