Nehéz egy olyan novellácskáról írni, ami alig 32 oldal és igazából egy estimeséről szól. A boldog szép időkből. Ahhoz, hogy az ember értse a Nyertes trilógiát nem is szükséges elolvasni ezt a történetet. Szerintem. Most még nagyon úgy tűnik.
Szóval Arin anyukája estimesét mond a kicsi Arinnak, aki nem akarja, hogy otthon hagyják őt egyedül egy bál előtt. Szívszaggató volt maga a történet is, és az utolsó pár bekezdés pedig még inkább. Mindez még a valori megszállás előtt játszódik, de nem sokkal. Alig lehet valami hátra az egész Herrant felforgató támadásból. Már ezeken az oldalakon is lehet érezni, hogy Arin gondtalan gyermekéveinek hamarosan vége. Szerettem volna az ölembe ültetni megpuszilni a kobakját és elmondani neki, hogy bár minden reménytelennek fog tűnni, ő nem adhatja fel és a végén minden rendben lesz. Ahogy egy mesében.
