Egyszer, van annak már 10 éve is, nekifutottam ennek a történetnek. Akkor nem sikerült, a kötet hátán lévő családfa ellenére sem sikerült követnem, hogy jelenleg éppen kiről van szó, mert mindenkinek szinte ugyanaz a neve. Kiborított a sok Aureliano, Remedios, Arcadio...
Szóval egy családregényről van szó, ami a Buendía család történetét kíséri végig 100 éven, 6 nemzedéken keresztül és számos önéletrajzi elemet is tartalmaz, remélem nem a perverz nagynéni-unokaöccs viszonyok a valódiak belőle, mert azt nehezen venné be a gyomrom. Mondjuk eleve egy vérfertőző kapcsolat adja a regényben a család alapját, hiszen a család patriarchája és matriarchája I. José Arcadio és Ursula elsőfokú unokatestvérek, szóval min csodálkozom én.
De ez nem csak családregény, annál azért jóval több, hiszen a család életén keresztül figyeljük meg Kolumbia történelmét, a kolumbiai polgárháború is szerepet kap, ahol Aureliano Buendía ezredes harcol és közben elhint 17 további Aurelianót, a Banán Tömeggyilkosság is megtörtént 1928-ban, szóval a valóság és a képzelet tökéletesen kiegészíti egymást.
Nem is tudom eldönteni igazán, mi tette végül tönkre ezt a családot és Macondót. Az eleinte paradicsomi kis település nem tudta elkerülni a fejlődést, a kapitalizmus megjelenését és egyre inkább a kilátástalanság és reménytelenség telepedett rám, ahogy haladtam előre az olvasással. Először azt mondtam, minden Fernanda hibája. Úgy éreztem az ő hajlíthatatlansága és felsőbbrendűsége, amivel a család összes tagjánál jobbnak érezte magát tesz tönkre mindent és teszi nyomasztóvá mindenki életét. Amíg Ursula nagyi ott volt velük és nekik, addig még nem tudta mindenre rátenni a kezét, de a nagymama is már elmúlt 100, egyre gyengül, nem olyan életerős, mint a történet elején és ő sem él örökké. Aztán a fejlődést hibáztattam a hanyatlásért, amivel a kis falu nem tudja tartani a lépést. Képtelen rá. De azt hiszem, ez a kettejük együttes hibája.
Sok mindent el tudtam nézni a szereplőknek, de Fernandát egyszerűen csak tiszta szívből utálom. Vele ellentétet képez Ursula nagyi, aki a kedvencem volt, a maga életerejével és azzal, ahogy a legrosszabb helyzetekben is összetartotta a családot és mindig a legjobb pillanatban jelent meg, hogy megmentse a helyzetet. Igazából ezt a történetet a nők vitték előre, látszólag a harcos és vállalkozó szellemű férfiak álltak a középpontban, de ha megjelent a Nő, szinte bármelyik a családból, azonnal meghunyászkodtak. Még a kis Remedios, az ezredes felesége is jelenség volt, aki fiatal kora ellenére sikeresen végezte a felnőtt asszonyok dolgát. Irgalmas Szent Zsófia látszólag szinte jelen sem volt, mégis mindig segített és türelemmel viselte, amit a sors rámért. Szóval nekem ez a nők regénye. Őket sokkal érdekesebbnek találtam, mint a férfinépet. Éljenek a Buendía asszonyok (kivéve Fernanda)!
52 könyves kihívás: 33. Egy mágikus realista regény
