A Francia nők télen-nyáron 10 hosszú évig pihent a könyvespolcon. Karácsonyi ajándékként kaptam egy kedves barátnőmtől, de mikor először kinyitottam, emlékszem, megrémítettek a kötetben található receptek. Az a téves elképzelés vette be magát a fejembe, hogy ez a könyv szakácskönyv. Most döbbentem rá arra, hogy ez ennél jóval több. Inkább nevezném egy okos élet-, stílus-, konyhakalauznak.
Általában az szokott zavarni a segítő könyveknél, hogy az írójuk mindenféle általában legalább száz éve halott tudós, filozófus gondolataival támasztja alá az érveit, én pedig magának az írónak az érveire lennék kíváncsi, nem Arisztotelészre, Descartes-ra. Értem, miért tűnik csábítónak rájuk hivatkozni, hiszen ők már sok száz éve leírták, kimondták a tutit, csak ma már senki nem olvassa őket. Értem, csak én azért veszek meg egy könyvet, hogy az írót olvassam, nem valami halott pasast. Ezért tetszett ez sokkal jobban, mint az előtte olvasott Big Magic. Itt Mireille Guiliano véleményével és családi anekdotáival, férjével tett nyaralásaival találkoztam, az egész kötetet ettől éreztem igazán életszagúnak. Úgy éreztem, mintha egy távoli nagynéni tanácsait, történeteit hallgatnám. Emberközeli volt. És nem csak a főzésről szólt… Hirtelen meg is vettem az ezt megelőző könyvét a Francia nők nem híznakot. Az tuti nem fog 10 évig port gyűjteni a polcon.
