Várólista

Várólista

Elizabeth Gaskell - Észak és Dél

2016. március 06. - eszter.m

molyos adatlap

Még soha nem olvastam Gaskellt. A BBC minisorozata is már jó ideje a gépemen pihent, hogy majd megnézem, miután elolvastam a regényt. Három év telt el és most íme itt vagyok. 

Mikor Jane Austen 1817-ben meghalt Elizabeth Stevenson, mert ezen a néven született az írónő, még nem volt 7 éves. Személy szerint sokáig azt hittem, egyszerre dolgoztak, de Austen utolsó és Gaskell első könyvének kiadása között eltelt 30 év. Szép, kerek szám. Míg előbbi főleg a vidéki nemességgel és előkelőkkel foglalkozott, addig utóbbinál sokkal nagyobb szerepet kaptak a gyári munkások, a gyártulajdonosok. Alapvetően az ipari forradalom során született új társadalmi rétegek. 

Ami engem meglepett az Észak és Dél kapcsán az, hogy mennyi párhuzam van Gaskell saját életével. Az apja lelkész volt, aki lelkiismereti okokból hagyta el pályáját. A fivére tengerész volt, de nem fellázadt a kapitánya ellen, hanem eltűnt egy kelet-indiai út során, míg a regényben Frederick életben marad. Gaskell a miltoni környezet mintájául minden bizonnyal Manchestert használta fel, ahol mint az unitárius lelkész, William Gaskell felesége élt. Fiatal korában ő is sokáig a nagynénjével élt, ahogy Margaret Hale a regény hősnője is. Érdemes lenne elolvasni a többi regényét is, már csak azért, hogy azokban mennyi önéletrajzi elemet tudok felfedezni.

Az is teljesen érthető, miért mondják sokan, hogy a regény kiköpött Büszkeség és Balítélet. A főszereplők egymással szembeni félreértései és előítéletei sokáig elhúzzák a boldog véget, de itt másból táplálkozik a nézeteltérés, mint a B&B-ben. Az iparosodás és annak más szemszögből való szemlélése az ellentét alapja, szerintem, bár az sem segít sokat, hogy Margaret valószínűleg tájékozottabbnak tartja magát Mr. Thorntonnál, csak azért, mert a férfinak nem volt lehetősége, hogy tanuljon, de ezt igyekszik bepótolni. Az nagyon tetszett, hogy nem csak a polgárosodott réteggel ismerkedhetünk meg jobban, hanem a gyári munkásokkal is, akiket a sztrájk és a gazdaság foglalkoztat. Felüdülés volt velük is találkozni.

Kétszer forgattak a történetből sorozatot. Az első változat még 1975-ben készült, Patrick Stewart játssza benne Mr. John Thorntont, hajjal, vagy parókában, nem is tudom. Még csak az első részt néztem meg, de a Margaretet alakító Rosalie Shanks nem túl szimpatikus, ráadásul a forgatókönyv is borzasztó. Fun fact: a sorozatban Fredrick Hale-t alakító Tim Pigott-Smith játssza a 2004-es verzióban Mr. Hale-t, az apát. A második sorozatot 2004-ben készítették el. Margaretet Daniela Denby-Ashe játszotta, míg Mr. Thorntont Richard Armitage. Eddig csak a 2004-est néztem végig, de azt egy éjszaka alatt, mert nincs bennem felelősségérzet, akkor sem, ha másnap munkába kell mennem. Nem bánok semmit. Nagyon jó volt. Szerintem hamarosan újranézem a YT-on eredeti nyelven, mert Richard Armitage baritonjától elalélok. Gyenge vagyok, ez van.

A bejegyzés trackback címe:

https://varolista.blog.hu/api/trackback/id/tr698425238

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása