Szögezzük le az elején. Nekem ez a könyv tetszett, de teljesen meg tudom érteni, hogy a goodreads-en és a molyon miért olyan ellentmondásos a megítélése. Ha komolyan akarnám venni utálnám, de szeretem a szatírát, szóval imádtam. Mondjuk a regény kétharmadáig minden majdnem normális, a maga kisvárosias, rosszindulatú, őrült módján, aztán elszabadul a pokol, szinte szó szerint, én pedig ültem és hangosan veszekedtem mindenkivel, amire sajnos vannak tanúim.
Két gondom azért akadt vele.
- nem értek az anyagokhoz, a szabásmintához és az egész hóbelebanchoz, szóval segítséggel, guglival olvastam a ruhás leírásokat.
- Nem voltam képes megjegyezni a szereplők nevét és folyton vissza kellett lapoznom, hogy ki kinek a kicsodája.
Bár a ruhás rész, a varrás, az anyagok biztos jól mutatnak a vásznon, de egyébként nem tudom elképzelni az élőszereplős megvalósítását, pedig megcsinálták és meg fogom nézni. Mondjuk úgy fest, hogy az előzetes alapján köszönőviszonyban sem lesz a regénnyel, szerintem meg sem lehetne ezt a történetet úgy filmesíteni, ahogy azt Rosalie Ham megírta. Animációként sokkal inkább el tudom képzelni a sztorit. Dungatan lakóiról folyton a Belleville Randevú figurái jutottak eszembe, mindenki karikatúra, kivéve talán Tilly-t és Teddy-t. Ők inkább A párizsi mumusból léptek ki. Egy divatos történethez francia animátorok járnak.
