molyos adatlap

Nem vagyok nagy barátja a 19. századi irodalomnak. Tényleg nem. A romantikus nagyregényekkel ki lehet üldözni a világból és ha valaki arra kényszerítene, hogy olvassam el Hugo fantasztikusan kacifántos leírását a Notre Dame vízköpőiről sírva fakadnék (Eljön még annak az ideje, mert szégyen szemre még egyszer sem verekedtem magam rajta végig, de nem most) Nem is értem, hogy miért nem tanítják francia 19. század címén Jules Verne írásait. Azokat a mai napig szorgalmasan előveszem, azokból még tanulhat is az ember. Tök hasznosak

Stendhal teljesen más tészta. Bár ő a 19. század gyermeke, de inkább mondanám realistának, mint romantikusnak. Balzac is megmondta:

a legromantikusabb realista és a legrealistább romantikus.

Igaz, nem lehet a legtermékenyebb írónak mondani (5 regényt írt összesen), de legalább tudta miről beszél. Igazi lázadó volt, Napóleon katonájaként harcolt úgy, hogy a családja királypárti volt. Ki tudja, mi lett volna belőle, ha nem bukik meg Napóleon, mert írással csak ezután kezdett foglalkozni. Bár ezután is vállalt diplomáciai feladatokat, főként Olaszországban élt. Már hogy ne szeretném azt az írót, kinek sírfelirata így hangzik:

Henri Beyle, milánói, élt, írt, szeretett.

Mindezt olaszul egy francia temetőben. Isteni fazon volt. A gimiben csak fakton olvastuk ezt a könyvet és én annyira imádtam, hogy volt egy fancastem, vagyis kik játszhatnák el a főszereplőinket. Julien szerepét Ewan McGregorra osztottam és csak később tudtam meg, hogy valóban eljátszotta! De Rénalné szerepére Michelle Pheiffer volt a kiszemeltem, de la Mole márkit pedig Sean Connery-vel játszattam volna el. Mathilde-on sokat gondolkodtam, de igazán nem volt olyan színésznő, akinek kiosztottam volna ezt a szerepet. A regény egyszerre nagyon realista, mert Julient csak az előremenetel és a karrier érdekli, másrészt meg annyira odavan Napóleonért és a katonaságért, ami romantikussá teszi az alakját.

A történet szerintem tök jó, alant olvasható.

A sztori központjában tehát az ifjú Julien Sorel áll, 18 éves. Nincs semmi reménye az életben. Egy ács legkisebb fia, akit apja és fivérei is többször bántalmaznak egyedül a helyi pap Chélan abbé kedves hozzá. Szerencsére fotografikus memóriája van, nincs más magyarázat arra, hogyan képes bemagolni latinul a teljes Újszövetséget, mert ki lenne képes ekkora ostobaságra. Ez pedig már önmagában elég tudás ahhoz, hogy Verrieres polgármestere de Rénal úr a fiai mellé felfogadja tanítónak. A romantikára hajlamos srác ideálja Napóleon, a képét az ágyában őrizgeti és tudja, hogy nagy dolgokra hivatott, karrierre vágyik a szentem. Szóval elutasítja barátja Fouqué ajánlatát, hogy társuljon be a jól menő fakereskedésébe és Elise-t a szobalányt sem hajlandó csak a pénzéért elvenni. Ő dicsőségre vágyik. Szóval az első célja, önmaga elé helyezett próbája, hogy magába bolondítja a ház asszonyát de Rénalnét. A dolog annyira jól sikerül, hogy a végén már ő is beleszeret az asszonyba és az éjszaka leple alatt mindenféle őrültséget követ el, az egész kisváros rajtuk köszörüli a nyelvét, szóval kénytelen arrébb tenni bázisát Besanconba és beáll a papneveldébe. Itt sem mennek simán a dolgai, de megnyeri magának Pirard abbét, aki pedig nem egy könnyű személyiség, uram bocsá, azt mondják róla, hogy janzenista, szóval nem a legjobb szövetséges, de hát ilyen akadt, ebből kell a legtöbbet kihozni. Szerencséjére Pirard-t felfelé buktatják és de la Mole márki juttat neki egy helyes kis parókiát Párizs közelébe. Az abbé pedig beajánlja a márkihoz Julient, mint titkárt, mert tudja, hogy a szemináriumban nem sok esélye van a fiúnak.

De la Mole eleinte nem sokat néz ki Julienből, hiszen még helyesen sem tud írni, de felismeri a fiú tehetségét. Bevezeti a jobb társaságba. Elküldi Londonba követségbe. Szóval nem panaszkodhat a kölyök, arany élete van. Annyira, hogy azt kezdik pletykálni, nemesi fattyú, különben soha nem juthatott volna el a legjobb helyekre. A márki lányának is felkelti a figyelmét. Játszadoznak egymással eleget. De tényleg, már túl sokáig megy köztük a huzavona. Mind a ketten le akarják nyomni a másikat, nem szerelemre vágynak, hanem győzelemre, ez világosan látszik abból is ahogy Stendhal leírja az első éjszakájukat. Julien számára ez csak egy letudandó feladat, szinte semmi élvezetet nem okoz neki. Mathilde pedig szinte azonnal meg is bánja a dolgot, mert ő valószínűleg csak lázadásból, gőgből akart összejönni egy kis entyempentyemre a sráccal. Egyiknek sem jött be a dolog, de ezt persze nem vallanák be. Julien egy ismerőse tanácsára figyelemre sem méltatja a lányt, az egyik barátnőjének kezd udvarolni, ettől persze Mathilde egy idő után becsavarodik és szinte a srác lába elé veti magát, becsalja a szobájába és szerintem meg is erőszakolja. Mondom, nem normális már a lány a végére.

Persze a viszonynak következményei vannak, gyerek formájában. A papa majd kitér hitéből, mikor megtudja, ugyanis valami herceghez akarta hozzáadni az ő kis ártatlan madárkáját, de így kénytelen gyorsan valódi karriert juttatni Juliennek, birtokot tenni a segge alá, meg jövedelmet adni a kezébe. Elvégre nem vihetik egy márki lányát el a vidékre egy ács házába. Csakhogy az egykori szerető de Rénalné ír egy levelet, melyben mindent elmond a grófnak, vagyis Julien csak a nők hátán akar karriert építeni, egy törtető szívtelen, undorító fráter stb. A papa persze, hogy berág és úgy dönt, mossa kezeit, csináljanak, amit akarnak, a lánya nem mehet hozzá ehhez a szeméthez. Julienben is elpattan valami, ugyanis szerez két pisztolyt, hazamegy Verrieres-be/Vergy-be és rálő de Rénalnéra. A hülye. Lefogják, börtönbe vetik és ő nyugodtan várja a kivégzését, mert megölte a nőt. Persze annyira béna a gyerek, hogy az egyik lövés mellé ment, a másodikkal pedig csak megsebesítette az asszonyt, de ettől függetlenül halálbüntetés vár rá a törvények szerint. Foqué barátja mindent megpróbál, ki akarja szöktetni, Mathilde könyörög neki, hogy vallja magát beszámíthatatlannak, mert akkor enyhébb a büntetés. De a hülye egyikre sem hajlandó. Csak miután bejön hozzá de Rénalné és rádöbben, hogy még mindig szereti a pumát kezd el kaparni az életéért, akkor sem túl látványosan. Aggódik kicsit a gyermeke jövőjéért, de elrendezi annyival, hogy majd de Rénalné felneveli, Mathilde meg hozzámegy a herceghez. Eljön a nap és Julien feje porba hull.

Bebizonyosodik, hogy Mathilde fejében tényleg valami komoly baj van, mert a levágott fejet csókolgatja és saját magát Margit királynénak képzeli, akinek szeretőjét, Mathilde egyik ősét hasonlóan lefejezték és a királyné csak a fejet tudta magának megszerezni és azt temette el. Esküszöm, őrült ez a nő. Kellett volna neki valami nyugtató! Vagy legalább egy jó pszichiáter...