Várólista

Várólista

Szerb Antal - Utas és holdvilág

2017. június 11. - eszter.m

molyos adatlap

Megvallom nem voltam tőle lenyűgözve. Nekem elég meh volt a regény, de az is igaz, hogy az ilyen filozofálgató történeteket nem nagyon szeretem.

A szöveg jól, ritmusosan visz előre. Örültem az olasz háttérnek, de a szereplők nem tudtak megfogni, főleg Mihály nem, ami már rossz pont, elvégre ő lenne a főszereplőnk. 35 éves kora ellenére egy hisztis kamasznak láttam, aki a "hirtelen" támadt felelősségtől, amit a házasság jelent menekülni szeretne és visszasírja a kamaszkorát, ami csupa felelőtlenség és be nem teljesült álomkép volt. Vártam mikor jelenik meg a papa, ragadja meg a fülét és fenekeli el az engedetlen kölyköt.

De Mihályon kívül sem akadt szimpatikus szereplő. Nem tudtam együttérezni velük Tamás elvesztése miatt, nem szerettem Évát, János egy mocskos kavarógép és disznó, Zoltán egy hülye, aki jódolgában azt se tudja, mihez kezdjen. Még talán Erzsi volt a legérdekesebb, aki majdnem két szék között a pad alá került, majd mindent összevetve neki köszönhető, hogy úgy ahogy pozitívan ért véget a könyv.

Nem szerettem, pedig akartam. Évek óta érzem, hogy nem nekem való a filozófia.

A bejegyzés trackback címe:

https://varolista.blog.hu/api/trackback/id/tr1912566737

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása