Nem mondom, hogy a Császár olyan borzasztó gonosz, mint Umbridge professzor, de egy Voldemort legalább kijönne belőle. Borzasztó erősnek érzem magam, amiért nem rendelem meg a 3 kötetet a bookdepository-ról, mert nagyon szeretném megölelgetni és megsimizni őket. Nem is értem, miért írják egyesek, hogy ez egy disztópia. Ez high fantasy, görög-római köntösben. Marie Rutkoski is így írja le a könyveket.
Azt hittem az első rész végén, hogy kapunk majd egy jó kis ostromot. Szerencsére(?) az kimaradt, pár nappal, héttel a herrani események és a szerződés aláírása után járunk, a valoriai fővárosban, ahol Kestrel a trónörökös menyasszonyaként éli mindennapjait. Mint egy madár a kalitkában. Eleinte Kestrellel együtt én is ódzkodtam a kényszerített vőlegénytől, de Verexről kiderült, hogy a legjobb barát, akit egy menyasszony csak kívánhat magának. Szerintem ha tényleg megesküdnének boldog házasság lenne az övék. Megtanulnák szívből szeretni egymást, ugyanakkor hajlandóak lennének szemet hunyni a kilengések felett. *köhög*Risha*köhög* *köhög*Arin*köhög*. Verex igazi támasz ebben a veszélyekkel teli udvarban, ahol mindenhol a császár kémei rejtőznek és nem csak a császáré. Mindenki kémkedik, mindenki után, hogy előnyhöz jusson és megelőző csapást tudjon mérni a másikra. Kestrel pedig hiszi, reméli, hogy jól játssza ezt az életekre menő játékot.
Egész végig úgy éreztem, hogy stresszelek. Mármint kitépték a szívem, rátapostak, majd reménykedtem és újra tapostak rajta egy kicsit, aztán újabb remény, majd egy turmixgépen is áteresztették, csak hogy teljes legyen a hatás. Tudtam, hogy fájni fog a vége, de nem tudtam, hogy ennyire. Ráadásul az egész regényben Arin és Kestrel, főleg az utóbbi, hazudtak egymásnak, hogy megóvják a törékeny egyensúlyt Herran és Valoria között. Nem tudtak őszinték lenni, mert féltek a másiktól. A másik árulásától és itt követték el a legnagyobb hibát. Ha leülnek és beszélnek, akkor minden rendben lesz, hinné az olvasó. Aztán Arin őszinteségi rohamánál kiderült, hogy nem, minden csak rosszabb lesz. És mivel fáziskésésben voltak, Kestrel levele már nem jutott el a címzetthez. Fogtam a fejem.
Az új szereplők, Verex, Risha és Roshar eszméletlen jók voltak. Imádtam a kapcsolatrendszereket és barátságokat. Remélem a Winner's Kissben is sokat lesznek. Bár a Jess-szel való barátság kifutása és "lezárása" kitépte megint a szívemet. Ráadásul Kestrel apja, Trajan tábornok az év legrosszabb apa díját is elnyerheti. Elárulja a saját lányát, átadja a Császárnak és meg sem inog közben. Kestrel pedig megy a munkatáborba a tundrára. A tábornok árulása volt a legfájdalmasabb dolog, amit eddig valaha olvastam YA regényben. Megkaptam az árulástól, megbánástól terhes drámát, amit akár végkicsengésnek is el tudtam volna képzelni.
Annyira izgultam egész végig, hogy majd lerágtam a körmöm. Nem tudom, hogy lettem volna képes várni egy évet, ha akkor olvasom ezt, amikor eredetileg megjelent és nem a 3. kötet kiadása után vágok bele a sorozatba. Szerintem infarktust kaptam volna, vagy megőrülök. De amint ezt letettem el is kezdtem olvasni a Winner's Kiss-t és azt is imádom...
Számomra ez a trilógia az év egyik legnagyobb meglepetése!
