Várólista

Várólista

Kathryn Lasky - A katlan titka

Ga-Húl őrzői 1.

2016. június 11. - eszter.m

molyos adatlap

Úgy érzem gyengéim azok a könyvsorozatok, amiket ugyan elkezdtek magyarul kiadni, de aztán a kiadójuk egyszerűen megfeledkezett róluk. Így jártam ugye a Holdbéli krónikákkal, ami külföldön hatalmas siker volt, és most ez a helyzet Ga-Húl őrzőivel is. Ezt is kénytelen leszek angolul folytatni, ha ismerni akarom a baglyok királyságainak történetét. Mondjuk nagyon fura, hogy csak az első adták ki, mert a borítón ott virít, hogy hamarosan jön a Lovagi torna címre keresztelt második kötet, ami soha nem jött el.

A sorozat 15 kötetből áll, illetve Lasky megírt egy testvérsorozatot is hozzá, ez volt a Wolves of the Beyond. Mivel a 15 könyv önmagában is elég sok, ezért előbb ezen próbálom átverekedni magam. Még jó, hogy könnyű olvasmány mind, alig 200-250 oldalasak. Az első hármat pedig mindenki ismeri, aki látta az Őrzők legendáját. Imádom azt a mesét, talán épp ezért éreztem az ellenállhatatlan vágyat a sorozat elolvasására.

Nekem nagyon tetszett a történet, hiába no, már másodszor olvastam. Sören olyan édesen naiv gyöngybagoly fióka. Ha nem lenne mellette Gülfi tuti nem úszná meg a Szent Ególiusz Árvafészket. Aztán megismerjük a kis csapat többi tagját Derenget és Kotort, és elindulhatunk a nagy kalandra, hogy megtaláljuk a Húl-tengeren a nagy Ga-Húl fát és a legendás harcosokat, akik megmenthetik a királyságokat a gonosz baglyoktól.

Biztos tovább fogom olvasni, mert érdekel, mi lesz Sören és társai sorsa. Oké, a film miatt tudom, hogy mi lesz, de azért olvasni mégis más. És mindig jólesik egy kis könnyed gyerekregény, amin nem kell sokat gondolkozni.

A bejegyzés trackback címe:

https://varolista.blog.hu/api/trackback/id/tr748780666

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása