Az első fejezetet egyszerűen imádtam, azt hittem, onnan nem lehet elrontani. Nem volt igazam. Érdekes volt, hogy milyen lenne a világ egy ökológiai katasztrófa után, ahogy az emberek a vízzel küzdenek az életbemaradásért és egy kis csoport, esetünkben a Farkasfalka az irányító, akik egy „kultuszból” alakultak ki.
A történet kezdeti főszereplője négy leányzó, akik együtt menekülnek a táborból, ahova a nem Farkasfalkához tartozó, potenciálisan veszélyes elemeket tartják fogva. Tetszett a köztük fennálló kapcsolat, egészen addig élveztem a regényt, amíg a fiúk meg nem érkeztek a történetbe (hiszen a tesztoszteron kihagyhatatlan) és ránk nem erőltettek egy egyáltalán nem meggyőző romantikus szálat, úgy érzem enélkül jobban tetszett volna. Ráadásul az egész eléggé zavarosra sikerült, hiszen Alexa volt pasija is az érkezők között volt, de az ő kapcsolatuk is elég zavaros volt.
Bár nem vagyok rajongója a könyvsorozatoknak, de ez talán duológiának, vagy trilógiának jobban működhetett volna, mert nagyon lassan indult be a történet lényegi része és ehhez képest nagyon gyorsan kellett lezárni, ami nem volt szerencsés. Jobban ki lehetett volna fejteni mindent egy második kötettel, nem csak kapargattuk volna a felszínt. Ráadásul a szigeten tapasztalt furcsaságok sem voltak igazán megmagyarázva. Olyan volt, mintha a hőseink a Lost szigetén próbáltak volna túlélni. Időnként úgy éreztem a Legyek Ura is gyakorolt az írónőre egy kis befolyást.
El sem tudom képzelni, ebből hogyan akar Leonardo DiCaprio egy értelmes filmet készíteni. Úgy értem alapnak nagyon jó az ötlet, de komoly átírásra szorul. Nem biztos, hogy a könyv kedvet csinálna ahhoz, hogy megnézzem.
