Baricco egyszerűen úgy képes végigvezetni Ultimo Parri életén, hogy maga Ultimo szinte el is veszik a történetben. Persze ott van, érzem, hogy ő a főszereplő, de mégsem ő van a középpontban. Aranyfüst lengi körbe, ahogy ezt jó pár ismerőse és barátja kifejtette. Mindenki meséli a saját életének történetét, oda kell figyelni éppen ki a narrátor, de Ultimo mindegyikük életében fontos szerepet játszott, kikerülhetetlen volt.
Persze mondhatnánk, hogy ez nem róla szólt, itt az autóké volt a főszerep, a háborúé, vagy egy forradalom elől menekülő hazudós hercegnőé, de valójában az út és a versenypálya a lényeg. Mindenkinek meg van a maga útja, amit végig kell járnia az életben, vagy egy versenyen és csak akkor érthetjük meg igazán a másikat, ha mi is az ő útját jártuk be.
A bevezető olvastán gondolkodtam el, hogy vajon valódi versenyről számolt-e be Baricco. Nos, GIMF... A Párizs-Madrid versenyt 1903 májusában tartották meg. A verseny során az autók fele balesetet szenvedett, vagy kiesett. Legalább fél tucat halott és 100 sebesült kísérte végig, így nem is csoda, ha Spanyolországig el sem jutottak. Parlamenti villámtanács döntött a verseny lefújásáról még Bourdeaux-ban. A futamnak volt egy női résztvevője Camille du Gast is, akiről remélem született valami könyv, mert nem semmi asszony lehetett. Szóval még művelődtem is Bariccónak hála.
De ami a legfontosabb, ez az olasz újra elvarázsolt. Mintha egy nyári napon ültem volna a lugas alatt grappát kortyolgatva. Megrészegítő olvasmányban volt részem újra.
