Nőként egy világ, amely ennyire lenézi és szinte rabszolgasorba taszítja a nőket borzasztóan félelmetes. Igazán az a félelmetes a "klasszikus" disztópiákban, hogy nincs boldog végkifejlett, nem döntik meg az elnyomó rezsimet, hanem a regény elején megismert rendszer megmaradt egész végig és nincs is vége.
Gileád Köztársaságban az élet egykor normális keretek között zajlott. Amíg egy nap a nőknek be nem fagyasztották a bankszámláját, ki nem rúgták őket az összes munkahelyről és alapos szelektálás után be nem osztották őket különböző "kasztokba". Vannak a szerencsések, vagyis a vezetők, parancsnokok Feleségei, vannak a Nénik, a Márták, a Szolgálólányok és a "selejt". A lényeg, hogy egyiküknek sincs semmi beleszólása az életébe. A szolgálólányok fő feladata pedig az, hogy az elit számára gyerekeket szüljön, mert a nők nagy része már nem termékeny. Ilyen szolgálólány a mi Fredénk is. Egykor volt saját neve, családja, gyereke és élete, de mindent elvettek tőle és most egy Fred nevű parancsnok "tulajdona".
Mivel ez a rend nem olyan régen áll fenn, ő és társai még emlékeznek arra, milyen volt az élet egykor. De mint egyszer megfogalmazza, ha nem történik változás, a ma kislányai már nem fognak emlékezni semmire és a felfordult világban elfoglalt szerepüket veszik normálisnak és természetesnek. Pár nemzedék és a nőkből minden önállóságot, saját gondolatot, egyéniséget kiölnek.
Érdekes módon úgy tud teljes félelmet, rettegést kelteni a történet, hogy tényleges erőszakos leírás nem nagyon akad benne. Az egészet az ember képzeletére bízta Margaret Atwood és ha van fantáziánk, ami az olvasó emberbe bőven akad, akkor működik is. A Nénik kegyetlenül bánnak a szolgálólányokkal, meg kell őket törniük, hogy a parancsnokoknak tökéletes kis "lombikjuk" legyen. Kézre és lábra nincs szükség a dugáshoz és a gyerekszüléshez, nem igaz? Minden elképzelhető módon próbálják megakadályozni a lányok menekülését, vagy a tényleges szökést, vagy az öngyilkosságot, hiszen mindkét módszer egyfajta szabadsághoz vezet.
Ugyanakkor a férfiakban ott van egy elég komoly képmutatás is, amire Fredé lassan döbben rá a parancsnokával kettesben eltöltött esték során. Lehet, hogy a nőknek minden tilos, de a férfiak az atyaúristenek. Néha az az érzésem, hogy ez nem is áll messze a valóságtól, az egészben pedig az a legszomorúbb, hogy mi magunk, nők emeljük a férfiakat piedesztálra, ahogy a parancsnokné, Serena Joy is tette férjével.
Eddig két adaptáció született a történetből. 1990-ben egy film, idén pedig egy HULU által készített sorozat adaptálta a regényt. Ezek közül a filmet láttam és meg kell mondanom, nem tetszett. Lehet, hogy a képi világával volt a gondom, hiszen a leírások egyáltalán illettek az általam elképzelthez, de a színészeket szerettem benne. Robert Duvall valami félelmetesen alakította a parancsnokot. Korban is stimmeltek a szereplők, úgy tudom, a sorozatban jelentősen fiatalítottak a szereplőgárdán. Majd megnézem, csak nem tudom, mikor tudok időt szakítani rá.
52 könyves kihívás: 43. Egy nyugtalanító hangulatú könyv
